A Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen, a Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből induló 63 csapat közül, az 5.b osztályosokból álló Szókincskereső kis társaság az előkelő 3. helyezést érte el.
A csapat tagjai:
Fekete Vanda, Jenei Jonatán, Juhász István és Szabó Alexandra
Felkészítőtanáruk Magyarné Zahorán Edit volt.
Az Öregdiákok Baráti Körének rendezvényére 2014. november 20-án került sor. Az iskola számára kiváló alkalom volt, hogy találkozzunk azokkal az öregdiákokkal, akik ma is szeretettel és tisztelettel gondolnak vissza diákéveikre és tanáraikra. Reménnyel tölt el bennünket, hogy ezt a példát követik majd az idejáró diákok is.
2013-ban vettem részt először ifjúsági cserében a Fiatalok lendületben program keretein belül, ahol koordinátorként szerepet kaptam a résztvevők kiválasztásában, felkészítésében, a projekt programjának megtervezésében, megszervezésében és lebonyolításában. A helyi Keresztény Ifjúsági Egyesülettel összefogva iskolámból 19 diák találkozhatott a norvég fiatalokból álló 23 fős cserkészcsapattal és tölthetett el egy teljes hetet velük.
Bővebben: Élménybeszámoló a ciprusi Back and Forward Erasmus+ tréningről