… ,,a szeretet útján!”
Kissé hideg, zimankós reggelen, de annál melegebb szívvel indultunk útra a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium diákjaival Nagyszalontára, abba a Tündérkertbe, ahol nap, mint nap csaknem 80 árva kisgyermek és fiatal éli a mindennapjait.
A gimnázium diákjainak és tanárainak köszönhetően idén sem üres kézzel érkeztünk meg.
A végzős osztályoknak Juhász László százados tartott előadást az osztályfőnöki órákon. A diákok megismerhették a Magyar Honvédség feladatát, felépítését, különböző katonai alakulatait, szervezeti tagozódását. A Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalását, a szerteágazó katonai missziós feladatok ellátását. Továbbá személyi állományának megoszlását, a hivatásos, a szerződéses és a tartalékos állomány utánpótlásának lehetőségeit.
És ami a legfontosabb: a hadkötelezettség törvényi szabályozása, mely a mai fiatalokra is vonatkozik. A diákok tájékozódtak a jogszabályi kötelezettség alapján ellátandó katonai szolgálat eseteiről, és a kötelezettségekről.