>
>>>
Futsal csapatunk a tavaly megszerzett ezüstérem után, nagy reményekkel nézett az idei megmérettetések elé. A körzeti tornától a megyei döntőig veretlenül, 13 győzelemmel a hátunk mögött érkeztünk Kiskunfélegyházára az Országos döntőre. A csoportmeccseken túllépve, a legjobb nyolc között Eger 3-2-es legyőzésével bekerültünk az ország 4 legjobb gárdája közé. Az elődöntőben sajnos elszenvedtük az első és egyetlen, de legfájdalmasabb vereségünket a Felcsút csapatától, 0-2-es arányban. A bronzmérkőzésen, több sebből vérző együttesünk, végül nagy küzdelemben 1-0 győzelmet aratott Debrecen legjobbjai ellen és így a képzeletbeli dobogó III. helyére léphetett fel. A legtechnikásabb játékos díját Mezei Szabolcs vehette át. Statisztikánk: 20 mérkőzés, 19 győzelem, 1 vereség; 88 rúgott és 13 kapott gól.
Köszönjük mindazoknak, akik segítették a felkészülésünket, köszönet illeti meg a helyszínen és a távolban nekünk szorító szülőket, tanárainkat, diáktársakat.
Álló sor: Kesjár Ruben (edző) Koszecz Máté, Korcsmáros Csaba, Ivicevic Benjámin, Csicsely János, Mezei Szabolcs, Uferbach Milán, Mágori Milán (segítő)
Guggolnak: Fodor Zsombor, Molnár Benjámin, Krajcsó Krisztián, Apáti Bence
>
>>>
Városunkban immár 10 éve hagyományként megrendezésre került a „Középiskolás Teremlabdarúgó Bajnokság” melyen 12 középiskola és kollégium csapata képviseltette magát, köztük iskolánk is. A jubileumi évfordulón sikerült megismételni a két évvel ezelőtti sikert és nagy küzdelemben elhódítani az első helyért járó vándorserleget. A torna legjobb kapusa díjat Baráth Bence érdemelte ki kimagasló teljesítményével.
Aranyérmes csapatunk tagjai:
Álló sor: Mágori Milán, Tóth Kristóf, Tóth Gergő, Vadász Levente, Takács Balázs, Kesjár Ruben (edző)
Guggolnak: Baracsi Sándor, Baráth Bence, Varga Gergő
1 %
Tisztelt Szülők és Támogatóink!
Személyi jövedelemadója 1 %-ának felhasználásáról való rendelkezése során ezúton szeretnénk felhívni figyelmét a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumon belül működő
A „Művészetoktatásért” Alapítvány
tevékenységére. (az alapítvány közhasznú, nyilvántartási száma: 1725, cégbírósági bejegyzés száma: Pk.60.183/1999., címe: Békéscsaba, Szeberényi tér 2.)
Adószáma: 18382471-1-04
Alapítványunk szülői kezdeményezésre, 1999-ben jött létre. Legfőbb céljai között az alapfokú és a szakközépiskolai művészetoktatás színvonalának javítása, tárgyi eszközeinek fejlesztése, tehetséges tanulók támogatása, kiállítások, iskolai rendezvények lebonyolításának segítése szerepel.
Tájékoztatjuk, hogy a 2013. évi személyi jövedelemadója egy százalékának felajánlásakor alapítványunk 241.406,-Ft támogatást kapott, melyből a teljes összeget az alapítványi célok elérésére fordítottunk.
10 tehetséges és szociálisan rászoruló alapfokú művészetoktatásban tanuló diákot, és 6 művészeti szakközépiskolás tanulót támogattunk. Tanulmányutak, hagyományos iskolai rendezvények lebonyolításában is részt vettünk.
Támogatásukat ezúttal is köszönjük!
Békéscsaba, 2015. február
Tisztelettel: Dr. Tóthné Nagy Beatrix kuratóriumi elnök sk.