2015 | 06 | 16
A projekt a Széchenyi 2020 Környezet és Energia Operatív Programkeretében valósult meg, amelynek során épületenergetikai fejlesztést hajtott végre a kedvezményezett Szeberényi Gusztáv Evangélikus Gimnázium, az Evangélikus Kollégium épületén.
A 146 millió forint összköltségű pályázat célja az volt, hogy az kollégium épületének energiahatékonyságát, energiatakarékosságát fokozzák. A várost átszelő Élővíz-csatorna mellett fekvő, közel negyven éves kollégiumi épület felújítása a tavasszal kezdődött, és a kivitelezési munkák 2015 júniusában fejeződtek be.
A beruházás keretében az épületek hő technikai adottságait javították és a hő veszteségét csökkentették, sor került utólagos hőszigetelésre, nyílászáró cserére és a lapostető szigetelésére is. Az intézmények fűtési, hűtési és használati meleg víz rendszereit is korszerűsítették a KEOP-5.5.0/A-12-2013-0310 azonosító számú „Épületenergetikai fejlesztések” című pályázat segítségével.
A létesítmény energetikai szempontú korszerűsítése az üzemeltetési, fenntartási költségek csökkenését fogja eredményezni, amely a Szeberényi Gusztáv Evangélikus Gimnáziumnak jelent költségmegtakarítást, de a lecsökkenő energiahordozó - földgáz - felhasználás környezetvédelmi szempontból is előrelépés.
Kedves „Régi” Diákjaink!
Bízom benne, hogy kipihentétek az előző tanév fáradalmait és már nagyon várjátok, hogy az új elkezdődjön…
A 2015-2016-os tanévre kollégiumunkba felvett felsőbb éveseink 2015. augusztus 31-én 14 és 18 óra között tudnak beköltözni az intézménybe. Ha a megadott időszakban nem tudtok megérkezni, akkor legkésőbb augusztus 28-án 10 óráig értesítsetek bennünket a 66/325-356-os telefonszámon vagy az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Az iskolátok tanévnyitó ünnepélyének időpontjáról legyetek szívesek tájékozódni!
Szeretettel várunk vissza benneteket a kívül-belül megújult kollégiumba.
Kedves Új Diákjaink!
Remélem, hogy az új csoporttársaitokkal együtt szívesen vesztek részt a gólyatábor programjain. A csoport összekovácsolódása szempontjából fontos, hogy együtt kezdjétek az évet és ismerjétek meg a helyi szokásokat és hagyományokat.
Az új kollégisták gólyatábora 2015. augusztus 30-án, vasárnap 10 órakor kezdődik. 11-órakor szülői értekezletet tartunk a kollégiumi élettel és a díjfizetéssel kapcsolatos tudnivalókról.
A tanulók étkeztetése a Gólyatábor alatt a vasárnapi ebéddel kezdődik. Beköltözéskor a diákok ágyneműjéről a kollégium gondoskodik. Arra kérünk benneteket, hogy minden olyan személyes dolgot hozzatok magatokkal, amire az első héten az iskolában és a kollégiumban is szükségetek lehet (pl. gyógyszerek, tisztasági és sportfelszerelés, stb.).
A háziorvosotok által kitöltött Orvosi igazolást, és 2 db igazolványképet a beköltözéskor kell átadnotok a csoportvezetőtöknek. Házirendünk tudomásul vételéről szüleitek és Ti aláírásotokkal nyilatkoztok; ez a kollégiumi tagságotok egyik feltétele.
Ha valamilyen elfogadható indokból nem tudtok részt venni a gólyatáborban, akkor augusztus 31-én 14 és 18 óra között költözhettek be. Ez esetben viszont mielőbb, legkésőbb augusztus 28-án 10 óráig értesítsetek bennünket a 66/325-356-os telefonszámon vagy az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímen.
Addig is jó pihenést kívánok!
Uhrin Mária
kollégiumvezető