Be kell vallanom, hogy mindig is kollégista szerettem volna lenni. Egészen kicsi korom óta hallgattam apukám kolis élményeiről tartott beszámolóját. Szerettem közösségben lenni, nem volt honvágyam, amikor általános iskolában elutaztunk több napos osztálykirándulásokra. Így aztán nem volt kérdés a pályaválasztás előtt, hogy vidéki iskolába megyek, és nem leszek bejárós. Mielőtt beköltöztem a kollégiumba, féltem a változástól, de nagyszerű szobatársakat kaptam. Ha bárki megkérdezné, hogyan írnám le pár szóban a szobatársaimmal való viszonyomat, akkor valahogy a családtagok és a jó barátok közé tenném őket. Ismerjük egymás szokásait és viselkedését, akár egy család, de én jó barátokra is találtam bennük. Azt viszont be kell vallani, hogy a valódi családomat nem tudják helyettesíteni. A legnagyobb változás ez volt, amikor kollégista lettem. Eddig mindennap találkoztam a szüleimmel és a testvéremmel, és nem volt könnyű megszokni, hogy csak hétvégén látom őket, s ha bármi van, nem rohanhatok csak úgy haza. Nem alhatok a saját ágyamban, nem ehetem anya finom főztjét, és nem vonulhatok el a saját szobámba, ahol mindig csönd van. Sok új emberhez kellett alkalmazkodnom, akik akkor teljesen idegenek voltak, egy teljesen új környezetben. Hirtelen nem értettem, mégis mi ebben a jó? Aztán, pár hónap elteltével örömmel jöttem vissza vasárnaponként. Az idegen emberekből barátok lettek, az idegen környezetből pedig egy második otthon. Megismertem a környezetemben élőket, és elfogadtam őket. Elkezdtem érezni, hogy hálás vagyok azért, mert egy ilyen közösség, egy ilyen nagy család tagja lehetek. Elkezdtem megérteni, hogy miről is szóltak valójában azok a történetek, amiket apa mesélt nekem, és tudom, amikor majd az én gyerekem megkérdezi, mi az a kollégium, akkor én is majd hasonló jó élményekről, és valami egészen csodálatos dologról fogok neki mesélni.

Nagy Noémi 

10.C

2018. május 3-án ünnepélyes keretek között búcsúzott el harmincnégy diák a kollégiumunktól. Volt köztük olyan, aki négy-öt évet töltött itt, de ebben az évben Fekete József felülmúlta ezt a „rekordot”, hiszen ő már nyolcadik éve tagja eme apró közösségnek. De  mások is kiemelkedtek az itt töltött évek során, őket oklevéllel jutalmazták kitűnő tanulmányi eredményükért, kiváló sportteljesítményeikért, a közösségért végzett munkájukért. A Tök jó fej-díjat Bátori Bernadett kapta. Ezt a kitüntetést olyan embernek szokták adni, aki rengeteg energiát fektet abba, hogy összecsiszolja a közösséget, akire felnézhetünk, akit megbízható, odaadó személyiségnek tartunk.

Igazgató úr, az iskolalelkész, az osztályfőnökök és néhány öregdiák is részt vett a kollégiumi nevelőkön és a diákokon kívül az eseményen. A tizenegyedikes évfolyam ballagtatta a felsőbb éveseket és Uhrin Mária tanárnőt, akinek ez volt az utolsó itt töltött éve a kollégium vezetőjeként. 

„Több hetes előkészület, rengeteg stressz és izgalom”- jellemezték az ünnepély megrendezéséért felelős tanulók a szervezés folyamatát. De megérte a sok munka, hiszen egy remek, megható eseménynek lehettünk résztvevői. A sportpályán köszöntőbeszéddel kezdődött, majd lufi felengedéssel és virágátadással folytatódott az este. Miután a ballagók körbevonultak a kollégium feldíszített termein s folyosóin, az étkezőben egy nosztalgikus műsor következett a forgatókönyv szerint, ami a kollégiumi életet mutatta be. Ezután régi pillanatképeket elevenítettek fel, majd minden ballagótól személy szerint egyenként búcsúztak el az alsóbb évfolyam tanulói. Ez követte a már fent említett díjátadás, s az estét nagyszerű vacsorával zártuk. 

Búcsúzóul a magam és társaim nevében sikeres érettségit és boldog jövőt kívánok minden elballagott diáktársamnak! 

Juhász Evelin, 9.C