A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Öregdiákok Baráti Körének felkérésére az alkalmazott fotográfus tanulók fotósorozatot készítettek a gimnázium, a művészeti szakközépiskola és a kollégium épületéről. Az alkotásokból kiállítás nyílt az iskola aulájában. A kiállítást Kéri Gáspár képzőművész, művésztanár nyitotta meg.

 „Napjainkra a képcsinálás aktusa teljesen hétköznapi tevékenységgé vált, melynek következtében elképesztő mennyiségű és többnyire silány minőségű felvételek ezreit készítjük el. Számítógépeinket sok gigabájtnyi képanyaggal terheljük, amelyek jelentős részét szinte soha nem nézzük vissza, és soha nem használjuk fel semmire. Olyan virtuális környezetszennyezés részesei vagyunk, amely azon túl, hogy elsivárosítja saját látásmódunkat, időnként még komoly etikai problémákat is felvet, gondoljunk például képeink kontrollálatlan webes felhasználására.

 A fotográfia, mint médium, avagy a fotografikus úton folytatott képcsinálás – melyhez már fényképezőgép sem feltétlenül szükséges – korunk alapvető kommunikációs eszközévé vált. Gyakorlatilag ugyanolyan kommunikációs eszköz, mint a kimondott szó, vagy a leírt szöveg. És ahogy a kimondott szó és a leírt szöveg minősége alapján meglehetősen pontos képet alkothatunk egymásról, ugyanez elmondható azokról a képekről is, melyek segítségével egyre többet kommunikálunk egymással. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az írott szöveg hétköznapi visszaszorulásával, valamint emberi kapcsolataink egyre jellemzőbb virtuális világba helyezésével eljött a minőségi képek korszaka. Nos, nem! Ma nem azt a korszakot éljük, mint a középkor írni és olvasni nem tudó átlagembere, aki teljes magabiztossággal igazodott el a templomi freskók képi világában, hiszen pontosan ismerte a színek jelentését, tudomása volt a festményeken megjelenő tárgyak szimbolikájáról, eligazodott a képeken szereplő bibliai, vagy világi szereplők gesztusrendszerén. Magyarán értő módon "olvasta" a képeket. Most azonban nem akarok ennyire visszakanyarodni az időben, ráadásul a középkor emberének is megvoltak a maga problémái, melyekkel nem szívesen szembesülnénk, ezért inkább visszatérek a mába.

 Iskolánkban a fotó szak egyik nem titkolt szándéka ugyanis éppen az, hogy a diákoknak utat mutasson, és irányt szabjon a korunkat uraló vizuális képözönben. Hogy aztán a későbbiekben mindezt a tudást és tapasztalatot értő módon saját életükben hasznosítsák tovább a tanulók. Egyébként nem célunk, hogy mindenkiből feltétlenül művészt faragjunk, ez ugyanis aligha lehetséges. És nem csak azért, mert manapság, meg persze a múltban sem volt garantált a biztos egzisztencia ezen a területen. Abban ugyanakkor biztosak vagyunk, hogy ennek az iskolának az elvégzését követően mindenki – legyen szó majdani családapáról, óvónőről, vagy sminkesről, irodai asszisztensről, vagy majdani bölcsész professzorról, mérnökről, vagy végül mégis csak egy híres alkotóművészről – szóval az iskola elvégzését követően mindenki olyan vizuális értékrenddel képes továbblépni, mely közvetlen, vagy tágabb környezetére egészen biztosan pozitív hatással lehet. Feltéve, ha azt a tudást valamilyen módon alkalmazza is a későbbiekben.  A képalkotás megtanulása – mely ideális esetben tanár és diák közös munkájának az eredménye – tehát nem kis feladat. És a képekkel való kommunikáció sem kis felelősség, de siker esetén hatványozottan megtérülő tevékenység. És itt nem feltétlenül az anyagiakra gondolok.

 A most kiállított fotók iskolai órákon készült diákmunkák. Koncepciónk pedig az volt, hogy iskolánk épületeit, belső tereit személyes aspektusokon keresztül mutassák be a hallgatók. Mert gyakran mindennél többet mond egy épületről – jelen esetben arról az iskoláról, melyben hosszú évekig tanulunk, illetve tanultunk – ha mindenki a maga személyes, gyakran intim megközelítésében vall arról a bizonyos intézményről. Közhely talán, de a fényképezőgép egy olyan technikai eszköz, mely sajátosságaiból adódóan objektív módon, érzelmek nélkül rögzíti a látható világot. És ez valóban így van. Azonban hogy ezt az eszközt hogyan használjuk fel saját látásmódunk és érzelmeink kifejezésére, ez már tehetség, szorgalom és a munkához alkotó módon történő hozzáállás kérdése. Ebben pedig azt hiszem, nagyon jól teljesítettek azok a diákok, akiknek a fotóit most mindannyian itt láthatjuk.”

Az Öregdiákok Baráti Köre Richter Roxána (13.C), Demkó Zsuzsanna, Ifjú Ildikó, Szűcs Barbara (11.C) tanulókat díjazásban részesítette.