Grafikus tanulókkal jártunk Fazekas Attila festőművész kiállításán a Szlovák Kultúra Házában.

Következzék néhány diák gondolata a kiállított művekkel kapcsolatban.

Priskin János 13C:
– Eddig ritkán találkoztam ezzel a műfajjal, melynek neve assemblage (ejtsd: asszemblázs). Elhatároztam tehát, hogy utána olvasok. Ez a kis tájékozódás is segített értelmezni a műveket. Ebben a műfajban született alkotások egy része a régi – kézműves – tárgyak által képviselt értékeket állítja szembe a tömegtermeléssel gyártott termékek személytelenségével. Úgy gondolom, hogy a Fazekas tanár úr munkáiban is gyakran megjelenő kézműves-népi tárgyak a ma is fontos emberi értékeket képviselik, szimbolizálják. Én is lelkesedem a régi tárgyakért, így ez a mondanivaló a legerősebb számomra.

Kiss Dániel 13C:
– Nagyon sok “talált tárgyat” használ munkáiban tanár úr. Kíváncsi lennék, hogy először a kép ötlete születik-e meg és utána keres tárgyakat hozzá, vagy egy-egy tárgy ösztönzi az alkotásra? A legtöbb kiállított mű egyfajta képregényként is “olvasható”. Mindenki egy kis szemlélődés után összerakhatja magának a történetet. Ez persze mindenkinél kicsit más lehet. Másfajta hatást tett rám viszont a “Juss” című kép, ahol nem is akartam egy összefüggő történetet “kiolvasni”. Ez az alkotás az erôteljes festôi eszközeivel fogott meg.

Barta Rebeka 13C:
– Nekem egyik kedvencem az “Integető kis kép II. (Búcsúzkodó)” ezen a kiállításon. Külföldre induló rokontól vagy ismerőstől  való elköszönés jelenetét látom. A sorompó darab, a sötét éjt idéző háttér előtt megjelenô sárga festékpacák drámai, hatást tesznek rám. A tört ajtófélfa, a bútor darabok és a lendületes ecsetvonásokkal felvitt színek talán a közös emlékek egy-egy részletét idézik búcsúzó és búcsúztató között.

Gazda Mihály Bálint 13C:
– Ajtófélfa, használati tárgyak, szerszámok, csont darabok, jelzőtábla és még sok – első látásra – festményre nem illő tárgyat láthatunk a kiállításon. Az egyes műveken belül a hagyományos festői technikák és a tárgyak között egyszerre lehet harmónia és ellentét is. Kedvenc képem a “Külföldi rokon”. Érdekes lenne a kiállítást magával az alkotóval együtt végignézni, beszélgetni a művekről. Mivel Fazekas tanár úr a suliban tanít, lehet, hogy keríthetünk még sort egy közös látogatásra is.

Fazekas Attila festőművész:
Először is köszönöm, hogy megnéztétek a kiállítást, annak pedig külön is örülök, hogy ennyi értő/elemző gondolat született. Ezekre szeretnék reagálni.
Maga a  műfaj (assamblage), ahová ezek a munkák besorolhatóak, már klasszikusnak mondható. Személy szerint nekem azért “jön kapóra”, mert lehetővé teszi, hogy egy tárgy, tárgytöredék színné, formává váljon és önmagát ilyen módon elveszítve –vagy éppen megtartva–beépülhessen egy kompozícióba.
A képek személyes élményekből építkeznek, olyan “dolgokból”, vagy inkább élethelyzetekből,  amelyek foglalkoztatnak.  A beépített elemek a klasszikus megoldásokkal együtt próbálnak asszociációkat kiváltani, nagyon találó volt a képregény hasonlat, amit megfogalmaztatok.  Úgy is mondhatnám, hogy olyan “kilapított képszobrok” ezek a munkák, amelyek továbbolvasásra vannak fölajánlva.
Amit még fontosnak tartok leírni: nem feltétlenül szépek akarnak lenni ezek a munkák, hanem inkább találóak, az már csak “hab a tortán”, ha esztétikai hozadékkal is bírnak. Van amelyik évekig készül, van amelyik hirtelen összeáll. Olyan is van, hogy elkészül, majd szétszedve/átalakítva  egy másik képpé alakul.
Akár így, akár úgy, az elképzeléshez keresek tárgyakat, de olyan is van, hogy egy tárgy valami miatt megfog, évekig őrzöm, aztán egyszer csak valamelyik kompozícióban megtalálja a helyét.
Biztos nem tudtam mindenre válaszolni, de nagyon szívesen megteszem, ha van rá igény! A megtisztelő figyelmeteket pedig megköszönöm, nagyon jó volt olvasni az írásaitokat!