Kedves Végzős Diákok!

Nagyjából egy éve, 2016. november 24-én mindannyiótok szíve egyszerre dobbant, és szinte egyszerre mondtátok: „Te jó ég… Jövőre már az én szalagavatóm lesz!” 

Aztán elérkezett. 

Itt álltok őrjítő izgalommal a szívetekben, hiszen most ti vagytok a főszereplők!

Pedig nem történik más, csak ami minden évben. Egy évfolyam lassan kirepül az iskola falai közül, előtte kap még egy szalagot, táncol és énekel, majd szépen leérettségizik, és búcsút int az iskolának. 

Azért mi, nézők, minden szalagavató előtt szurkolunk, hogy számotokra mégis más legyen, mint az előző ünnepségek. 

Ez a nap a jeles napok egyike, hiszen értetek gyűlt össze ennyi mosolygó szív, rátok emelődik ennyi ragyogó tekintet, azoké, akik mindig mellettetek állnak, és akik most bennetek látják a jövőt.

Még fél évetek van arra, hogy élményekkel töltekezzetek, hogy összegyűjtsétek az „aranyköpéseket”, hogy elraktározzátok mindazt, amire majd jó lesz emlékezni az érettségi találkozókon, amin nevetni, vagy könnyezni lehet. 

Az úgynevezett „nagybetűs életben” rengeteg kihívás és küzdelem vár rátok.

Ennek ellenére egy dolgot ne felejtsetek – és talán ez az egyetlen tanács, amivel mi, tizenegyedikesek szolgálhatunk nektek-, ne hagyjátok elveszni a bennetek rejlő gyermeket! Maradjatok gyerekek, akik jóhiszeműen reménykednek, akik elhiszik, hogy a világot a sarkánál fogva ki lehet fordítani, és olyanok, akik hisznek az álmaikban!

Csak akkor legyetek felnőttek, amikor az álmaitokért küzdötök. Lássatok túl a nehézségeken, és higgyetek az álmaitokban, mert akkor el is tudjátok érni őket!

Hiányozni fogtok. Szinte felfoghatatlan, hogy mi is csak most jöttünk, és jövőre már ott fogunk a helyeteken állni. Szerencsére, van még pár közös hónapunk, mielőtt elballagnátok, és remélem, lesz még lehetőségünk, hogy feledhetetlen pillanatokat szerezzünk egymásnak. 

Amikor majd a számotokra még ismeretlen világba léptek, és elbizonytalanodnátok, jusson eszetekbe ez a négy vagy akár kilenc esztendő, amikor biztonságban voltatok! A folyosón felétek küldött bóknak, vagy egy jól ismert tanár bíztató mosolyának felidézése segíthet abban, hogy a szeretet, amit ebből az iskolából továbbvisztek, örökre bennetek maradjon!

Végezetül a tizenegyedikes évfolyam nevében az alábbi Wass Albert idézettel kívánok nektek nagyon sok sikert és kitartást a következő évekhez:

„ A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,

csak álom volt a régi jó világ.

S mint a fecske alkonyati szélben,

ma szárnyakat bont egy sereg diák.”

 Cselei Nóra

Október 27-én reggel 6 órakor negyvenheten indultunk útnak a gimnázium előtti buszmegállóból a Mezőberény – Debrecen - Mátészalka útvonalon, hogy Túristvándiba érve megtekintsük a VÍZIMALOM MÚZEUMOT. Megtudtuk, hogy a malom alapjait 1752-ben rakták le, majd számos korszerűsítést követően jelenlegi állapotára 1995 és 1998 között hozták, és műemlékké nyilvánították. A malom életének kiemelt eseménye a Nemzetközi Molnártalálkozó.
Innen Szatmárcsekére indultunk, ahol felkerestük a TEMETŐT, mely csónakos fejfáiról híres. A stilizált fejfák feltehetőleg azzal hozhatók kapcsolatba, hogy a halottakat a vizek áradásakor csónakban szállították. A sok síremlék között a legszebb Kölcsey Ferencé volt. Itt főhajtással és a Himnusz eléneklésével tisztelegtünk. A temető kijárata mellett a VILÁGBAN SZÉTSZÓRT MAGYAROK EMLÉKMŰVÉNÉL elénekeltük a Székely himnuszt. Ezt követően a TÁJHÁZHOZ sétáltunk, ahol a tisztaszoba, a szatmári varrottasok látványa és a finom lekvárok kóstolása maradandó élményt nyújtott. A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN, melyet a Kölcsey-kúria helyén építettek, nyitva találtuk a Kölcsey-emlékszobát, amit szintén megnéztünk.