Október 27-én reggel 6 órakor negyvenheten indultunk útnak a gimnázium előtti buszmegállóból a Mezőberény – Debrecen - Mátészalka útvonalon, hogy Túristvándiba érve megtekintsük a VÍZIMALOM MÚZEUMOT. Megtudtuk, hogy a malom alapjait 1752-ben rakták le, majd számos korszerűsítést követően jelenlegi állapotára 1995 és 1998 között hozták, és műemlékké nyilvánították. A malom életének kiemelt eseménye a Nemzetközi Molnártalálkozó.
Innen Szatmárcsekére indultunk, ahol felkerestük a TEMETŐT, mely csónakos fejfáiról híres. A stilizált fejfák feltehetőleg azzal hozhatók kapcsolatba, hogy a halottakat a vizek áradásakor csónakban szállították. A sok síremlék között a legszebb Kölcsey Ferencé volt. Itt főhajtással és a Himnusz eléneklésével tisztelegtünk. A temető kijárata mellett a VILÁGBAN SZÉTSZÓRT MAGYAROK EMLÉKMŰVÉNÉL elénekeltük a Székely himnuszt. Ezt követően a TÁJHÁZHOZ sétáltunk, ahol a tisztaszoba, a szatmári varrottasok látványa és a finom lekvárok kóstolása maradandó élményt nyújtott. A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN, melyet a Kölcsey-kúria helyén építettek, nyitva találtuk a Kölcsey-emlékszobát, amit szintén megnéztünk.

A látottak összefoglalása után a beregsurányi határátkelő felé vettük az irányt. Háromórányi várakozást követően jutottunk át a határon, és a csendes esti záporban a nagyon rossz úton araszolgattunk Mezővári felé.
A faluba érve a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium ebédlőjében gyülekeztünk. A gimnázium igazgatója arról tájékoztatott bennünket, hogy az intézmény 1968-ban 18 osztállyal, 500 tanulóval, 30 pedagógussal és esti tagozattal rendelkezett. 1970-ben a régi épület helyén 23 tantermes új iskola épült. A szín magyar faluban Ukrajna kikiáltása után pozitív változás következett be az oktatásban. Aztán a pénzhiány következtében a falu elnéptelenedett. (Ezen a helyzeten az új nyelvtörvény szintén csak ronthat.) A kilátástalan helyzet miatt folyamatosan csökken a gyermeklétszám. Sok diák a határ melletti magyarországi iskolákba jár. A gimnázium működésének feltételei nagyon korlátozottak. A szülők elszegényedése, a tanárok elvándorlása egyre nehezebb helyzetbe hozza az iskolát.
A bemutatkozások után átadtuk az adományainkat (ruhanemű, tartós élelmiszerek, könyvek). Az ismerkedési programot követően a helybéli vendéglátóinknál szállásoltak el bennünket.

Október 28-án reggeli után – sajnos továbbra is zuhogó esőben – Ungvár felé tartottunk. A VÁRHOZ keskeny úton jutottunk fel. Mivel a gyerekek nagyon szűkös ismeretekkel rendelkeztek a vár történetéről, elmondtuk, hogy Anonymus szerint a honfoglaló magyarok HUNG vára mellett pihentek meg, s itt adta át Álmos a hatalmát Árpádnak. A mai várat Drugeth Fülöp építtette, 1679-ben Thököly Imre serege foglalta el, majd 1691-ben Bercsényi Miklós tulajdona lett, s így a Rákóczi-szabadságharcban fontos szerepe volt. 1728-ban a vár leégett, de újjáépítették, majd a görögkatolikus püspökség székhelye lett.
A VÁRKERT és a TURULMADÁR megtekintése után a belső udvarban Bercsényi Miklósnak és feleségének, Csáky Krisztinának impozáns szobrát, majd a KÁPOLNÁT, végül a HELYTÖRTÉNETI MÚZEUMOT néztük meg.
Innen a Vereckei-hágónak vettük az irányt, ahol a MILLECENTENÁRIUMI EMLÉKMŰVET kerestük fel, ami a sűrűn szitáló esőben alig látszott érkezésünkkor. A Himnusz eléneklése után körbeálltuk az emlékművet, s a pillanat végtelennek tűnő idejében megtapasztaltuk az összetartozás csodálatos érzését. Az alkotás Malt Péter munkácsi magyar művész tervei alapján készült, s több szimbólumot vonultat fel. A hét tömb a hét törzset, a tömbök alatt lévő oltárkő a vérszerződés kelyhét szimbolizálja, amelybe a hét vezér a vérét összefogta, s ebből született meg a magyar nemzet. A hágóról (839 m) megnéztük még az ÁRPÁD-VONAL egyik bunkerét Felsőgereben (ruszin falu) közelében. Az idegenvezető elmondta, hogy a bunker több bejárattal, öt lőállással, tábori kórházzal és raktárral rendelkezett. Megtudtuk, hogy a 4. Ukrán Front 1944 augusztusa és októbere között három nagy hadműveletben kísérletezett a védelem áttörésével, sikertelenül. Csak miután Románia átállt a szovjetek oldalára, kapott teljesen szabad utat Magyarország felé.
A nézelődéssel az idő gyorsan elszaladt, s csak estére értünk vissza Mezőváriba. Vacsora után a helybéli gyerekekkel közös programon vettünk részt, melynek zárásaként közös táncot szerveztek vendéglátóink.

Október 29-én reggeli után szomorú szívvel köszöntünk el kedves házigazdáinktól, és szakadó esőben haladtunk MUNKÁCS VÁRA felé. A vár jelentős szerepet játszott a tatár-török hordák elleni harcokban, a Rákóczi Ferenc vezette és az 1848/49-es szabadságharcokban. Az osztrákok a magyar nemzet státuszbörtöneként használták a nemzet legjavának megsemmisítésére. Összeszorult szívvel néztük meg Kazinczy Ferenc börtöncelláját, de jó volt látni a „nagyságos fejedelem” emlékszobáját.
Innen Beregszászra mentünk, de a rossz idő miatt csak a buszból nézhettük meg a belvárost azzal a határozott érzéssel, hogy ide vissza kell térnünk, hiszen még van bőven látnivaló. A határról négyórás várakozás után indultunk haza.

Összességében elmondható, hogy csodálatos érzés itthonról hazamenni, megtapasztalni az összetartozás erejét, és hinni benne.

Békéscsaba 2017. november 14.

                            Sándor-Kerestély Ferenc