Kedves Búcsúzó Diákok!

Nagy megtiszteltetés, hogy én mondhatok beszédet életetek talán legfontosabb eseményén, ez a nap ugyanis a továbblépés, a felnőtté válásotok napja. Már biztosan vártátok a szabadságot és a számtalan lehetőséget, amit a felnőttkor nyit meg előttetek, de természetesen legalább annyira féltetek is a vele járó felelősségtől és bizonytalanságtól.

És persze a búcsútól, hiszen ma számotokra egy nagyon hosszú korszak zárult le: véget ért az ifjúkor. Kölcsey Ferenc azt mondta, hogy az ifjúság életünk legszebb időszaka, és az ekkor kötött barátságok láncai soha nem szakadnak el, mert ekkor még nem a világban keresünk barátokat, hanem a barátainkban leljük fel az egész világot. És ennek számotokra a mai nappal vége: lassan elbúcsúztok egymástól, tanáraitoktól, tőlünk, diáktársaitoktól, mindenkitől, akivel együtt tanultatok és dolgoztatok 4, 8, akár 12 éven keresztül, és az iskolaépülettől, amely az emlékeket összeköti.

Mától egy új fejezet kezdődik: mától felelősek vagytok minden tettetekért, minden döntésetekért, és számadással tartoztok minden embernek, aki veletek él. Mától kezdve a dolgotok az, hogy nyitott szemmel járjatok,  és felkészültek legyetek. Hogy mire? Még nem tudhatjátok. Bármire és mindenre. Hogy elkezdjetek élni, hogy vállaljátok a felelősséget, hogy éljetek a lehetőségekkel. Mert bármennyi lehetőség táruljon is elétek, a legtöbbjük elszalad, ha nem ragadjátok meg őket időben, és ha nem vagytok elég kitartóak, hogy megvalósítsátok őket.