Törölköző, útravalók, telefontöltő… Csak a szokásos előző napi bepakolás. Odakint már szürkül az ég, lassan aludnom kéne, hogy ne jelentsen nehézséget a fél 5-ös vekkercsörgés sikeres elfojtása. Még egy ruháért átszaladok a másik szobába, amit óvatos mozdulattal helyezek a bőröndbe, nehogy akár egy kicsit is meggyűrődjön. Lassan húzom be az utazótáskám cipzárját, élvezem, ahogy zörög. Közben gondolatok ezrei árasztják el a fejemet: kora reggel útrakelek iskolatársaimmal együtt, hogy az általam vélt legszebb helyen, Erdélyben legyek - ismét. Nem először fogok ott járni, így sok kedves emlék az eszembe jut. Alig várom, hogy újra lássam. Ezért alszom el hamar.

Majdnem, hogy könnyedén felkeltem, bár egy kicsit táncolt körülöttem a világ. Miután a starthelyre értem, csomagelhelyezés és rövid székfoglaló után kigördült a busz a főépület elől. Még mindig sötét volt, reggeli 6 óra, így Méhkerékig többen próbáltunk visszaevezni az álmok tengerére. A határon való 1 óra várakozás után újult erővel és a napfelkelte kíséretével továbbállhattunk. Első napunk tehát az utazással telt. A közel 10 órás utat soha nem állítanám be unalmasnak, az egész társaság együtt gondoskodott a jó hangulatról, tanár, diák egyaránt. A kötelező pihenőinket igazán szép helyeken tartottuk meg, így például Királyhágón. Tudni kell, hogy ez a hely nagyjából a Partium és Erdély határán helyezkedik el. Gyönyörű panoráma tárult elénk a teraszról. A rövid szusszanás után folytattuk utunkat Segesvár felé. A táj egyre szebb és szebb lett, végig az ablakon túli világot fixírozta az ember. Az alföld dombokká lett, azok pedig hegyekké váltak, bár még nem sziklás óriásokká. A fák őszi színekbe öltöztették a hegyoldalt, a levegő enyhén csípte arcunkat. Hosszú piktúrát lehetne adni a kies vidékről, ám a többit mindenki képzeletére bízom. A szállásunkra délután fél 5-kor érkeztünk meg, a csapat egyik fele a Kollégiumban, másik fele a Segesvári Kolpingházban szállt meg. A szobák elfoglalása után 5 órakor a Rákóczi-szövetségesek egy emlékelőadást tartottak a hősökről, valamint 2 önkéntes lány igazán meghatóan beszámolt arról, amikor iskolánk szokásához híven segíteni szoktak a rászoruló gyermekeken. A végén mind felmentünk a színpadra, és elénekeltünk 3 zarándokéneket, a székely és magyar himnuszt. Szerintem jól sikerült, szemmel láthatóan a közönségünknek is tetszett. Meleg és finom vacsora várt bennünket, amit követően sétáltunk egyet a várban, majd nyugovóra tértünk.