Legmélyebb benyomásom, hogy egy teljesen más világ. Az életet az emberek itt sokkal lazábban veszik. Ez az olimpián is tapasztalható volt. A szervezők, az önkéntesek - habár nem tudtak angolul - segítőkészek voltak. Élmény volt ennyi sportot szerető fiatal között tölteni azt a három hetet. Nem számított, ki honnan jött, barátkoztunk, melegítőket cseréltünk, segítettük egymást az olimpiai faluban. A magyar küldöttségen belül nagy volt az összetartás, habár ennyi idő alatt nem tudtam megismerkedni a majd 80 sportolóval, de azért van olyan, akivel ma is tartom a kapcsolatot. Az olimpiai falu színes és vidám volt, tele 3D-s aszfalt festményekkel. Bár a szobák kicsik voltak, nekünk megfelelt, hiszen nem sokat tartózkodtunk ott a programok miatt. A legemlékezetesebb ezekből a megnyitó volt. Leírni nem lehet, csak átélni, ott lenni. A versenyen nagyon családias volt a légkör, hiszen a megszokott 200 fős mezőny helyett most csak 14-en álltunk pástra. Mivel itt a női párbajtőrözők elitje vett részt, a verseny színvonalas és kiélezett volt. Sajnos szereplésem nem úgy sikerült, ahogy terveztem, egy találaton múlt az éremszerzés. Ezt feledtette velem a városnézések során átélt érzés, hogy itt mekkora sztárok vagyunk. Sokan fényképezkedtek velünk, és büszkék voltak ránk, az olimpikonokra. Kimerülten, fáradtan érkeztem haza, de semmiért nem cseréltem volna el azt a három hetet. Itthon kicsit olyan volt mintha egy álomból ébredtem volna fel. 

Dékány Kinga 10. D