Nehezen indult 2019, hiszen iskolába kellett jönnünk. De rögtön az első héten Betti néni visszahozta az életkedvünket, mert közölte velünk, hogy megyünk a Csabai Kolbászklubba, természetesen kolbászt gyúrni. Lázban égtünk egészen január 18-áig, ugyanis ez volt a napja ennek a remek programnak.
Amikor megérkeztünk, leültettek minket, és elmondták, hogyan kerül a finom disznótoros az asztalra, és tájékoztattak minket arról is, hol melyik testrésze található a disznónak. Például mit nevezünk karajnak, hol a csülök stb. A látványos előadás után bementünk a konyhába. Mi fiúk kolbászt gyúrni, a lányok pedig pogácsát és tepertős-szilvalekváros papucsot sütni. A konyhában 10 kg darált hús várt minket, amit egy kis segítséggel befűszereztünk, majd gyúrni kezdtük a fateknőben. Mikor kellően összegyúrtuk, elkezdtük tölteni a vékonybélbe. Nagyon fárasztó volt! Szerencsére a lányok megmentettek minket a frissen kisült lekváros papuccsal, így folytatódhatott tovább a kemény munka. A megtöltött kolbászokat kisütötték nekünk, s aki a totót helyesen megoldotta, plusz adagot is kapott belőle. Mivel mindenki jól oldotta meg a feladványt, ezért senki nem maradt éhen. Egy fénykép erejéig meg is örökítették ottlétünket.
Mi a 8. a-sok büszkén elmondhatjuk, hogy városunk hírnevéhez hűek maradtunk, és öregbítettük a hagyományokat.
Összefoglalva, nagyon jó móka volt kolbászt tölteni, és az osztálytársakkal csapatban dolgozni! Köszönjük a lehetőséget! Szívesen elmennénk újra!
Szujó Márton 8. a
- Mióta él a településen?
-1962-ben Békéscsabán születtem, tehát tősgyökeres békéscsabainak vallhatom magam. A Penza lakótelep egy kis lakásába születtem, és 1969-ben költöztünk át a szüleim által épített házba, az Aulich utcába. Ez a szülői ház a mai napig megvan. A várostól igazából nagyon rövid ideig voltam távol, egyetemi éveim, katonaéveim és a dolgozó éveimből 3 esztendő volt, amikor nem éltem Békéscsabán.
- Miért kötődik a településhez?
- A diákéveim után a katonaéveimet követően egyetemista voltam, azt követően rövid időn belül visszakerültem Békéscsabára. Közgazdászként végeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemen, és közgazdászként dolgoztam az 1980-as évek végétől Békéscsabán a Forcon vállaltnál. Igazából az érzelmek vezettek vissza, és az a munkakör, amit akkor el tudtam érni. Viszonylag fiatalon középvezetői állásba kerültem közgazdászként, és sose bántam meg, hogy visszaköltöztem Békéscsabára. Igazi vándormadár nem voltam.Túl sok munkahelyem nem volt, a 30 év alatt a mostani polgármesteri státuszom az 5. munkaköröm, és sose bántam meg. Örülök annak, hogy a város folyamatosan fejlődik. Fejlődött az elmúlt évtizedekben, és természetesen most is egy remek időszakot él a város. Úgy gondolom, hogy más településekkel ellentétben, a nyugodtabb élet miatt, a zöld város jellege miatt, a most már egyre erősebb gazdasági élet miatt, érdemes a jelent és a jövőt itt tervezni. A fiataloknak is, a középkorúaknak is, és a szépkorúaknak is kellemes környezet Békéscsaba.
- Milyen hatással voltak Önre a szülei?
- Azt gondolom, hogy talán minden gyermek, vagy majdnem minden gyermek el tudja azt mondani, hogy a szülők meghatározó szerepet töltöttek be az életében. Alapvetően, amíg nem kezdünk el dolgozni, addig nagyon erős a kapocs a szülők és a gyerekek között. Ez a mi családunkban is így volt. Ketten vagyunk testvérek. Öcsém, János úszóedző és tréner. A szüleimre úgy emlékszem vissza (édesapát sajnos elvesztettük, édesanya hála istennek velünk van), hogy rendkívül céltudatosak voltak velem. Szigorúak voltak a sorsom alakításakor, és jól tudták, hogy mi az, ami hozzám leginkább illik. Akár az iskolaválasztásban, akár a sportágválasztásban, akár a katonasággal kapcsolatos dolgaimban segítettek dönteni. A Közgazdaságtudományi Egyetemen is voltak válaszútjaim, akkor is rájuk hagyatkoztam a döntéseimben. Úgyhogy azt tudom mondani, sokat köszönhetek nekik, és hálás vagyok azokért a szigorú évekért, az útbaigazításokért, amelyekkel formálták az életemet.
Bővebben: Interjú Szarvas Péterrel, Békéscsaba megyei jogú város polgármesterével
Legmélyebb benyomásom, hogy egy teljesen más világ. Az életet az emberek itt sokkal lazábban veszik. Ez az olimpián is tapasztalható volt. A szervezők, az önkéntesek - habár nem tudtak angolul - segítőkészek voltak. Élmény volt ennyi sportot szerető fiatal között tölteni azt a három hetet. Nem számított, ki honnan jött, barátkoztunk, melegítőket cseréltünk, segítettük egymást az olimpiai faluban. A magyar küldöttségen belül nagy volt az összetartás, habár ennyi idő alatt nem tudtam megismerkedni a majd 80 sportolóval, de azért van olyan, akivel ma is tartom a kapcsolatot. Az olimpiai falu színes és vidám volt, tele 3D-s aszfalt festményekkel. Bár a szobák kicsik voltak, nekünk megfelelt, hiszen nem sokat tartózkodtunk ott a programok miatt. A legemlékezetesebb ezekből a megnyitó volt. Leírni nem lehet, csak átélni, ott lenni. A versenyen nagyon családias volt a légkör, hiszen a megszokott 200 fős mezőny helyett most csak 14-en álltunk pástra. Mivel itt a női párbajtőrözők elitje vett részt, a verseny színvonalas és kiélezett volt. Sajnos szereplésem nem úgy sikerült, ahogy terveztem, egy találaton múlt az éremszerzés. Ezt feledtette velem a városnézések során átélt érzés, hogy itt mekkora sztárok vagyunk. Sokan fényképezkedtek velünk, és büszkék voltak ránk, az olimpikonokra. Kimerülten, fáradtan érkeztem haza, de semmiért nem cseréltem volna el azt a három hetet. Itthon kicsit olyan volt mintha egy álomból ébredtem volna fel.
Dékány Kinga 10. D