Ha igazán szeretnénk megismerni egy táj értékeit, akkor célszerű gyalogszerrel nekivágni a felfedezésének. Így feltárulnak a vidék rejtett szépségei is, megnyílnak az ott élő emberek, az ő segítségükkel pedig rengeteg olyan apró titkot tudhatunk meg, amelyek mellett egyébként minden bizonnyal elmennénk. Magyarországon van egy olyan túraútvonal, amelyen végiggyalogolva a legszélesebb ismeretekhez juthatunk hazánk tájairól, természeti szépségeiről. Ez az Országos Kéktúra, amely 2500 km hosszan kanyarog végig az országon. Ha valaki egyszer elindul rajta, azt garantáltan rabul ejti az átélt élmények sokaságával.

Mi is ennek reményében vágtunk neki június 22-én az útnak ötödik osztályosokból álló túracsapatunkkal, hogy csaknem két hét alatt Velemből Sümegig gyalogolva megismerjük hazánk nyugati vidékeit. Olyan csodaszép tájakat jártunk be, mint például a Kőszegi-hegység, amelynek legmagasabb pontjáról, az osztrák határon magasodó Írott-kőről körbetekinteni felejthetetlen érzés, olyan gyönyörű városok nevezetességeivel ismerkedhettünk meg, mint Kőszeg, Sárvár és Sümeg, valamint olyan varázslatos, békés kis falvakon haladtunk át vagy épp élveztük a vendégszeretetüket, amelyek létezéséről előtte fogalmunk sem volt. Sok-sok tömény tapasztalás és élmény zsúfolódott bele ebbe a két hétbe. Többek között megtapasztalhattuk, hogy mennyire igaz a mondás: „Ki korán kel, aranyat lel.” Mi megleltük. Igaz ugyan, hogy nem túl kellemes érzés a kora hajnali ébresztőkor feleszmélni, szinte még félálomban összepakolni a hátizsákodat, majd kissé dideregve nekiindulni a napi túrának. Amikor azonban nekivágsz erdőnek, mezőnek, csodákat láthatsz. A felkelő nap sugarai csodálatosan bearanyozzák a tájat, és szinte bódítóan friss a levegő. Ilyenkor feltárul az erdő igazi élete: őzek, szarvasok, vaddisznók keresztezik az utadat, ezen kívül pedig a tökéletes csöndet csak a madarak vidám éneke bontja meg. Az embert az igazi szabadság érzése keríti hatalmába, a hétköznapi élet minden gondja eltűnik ilyenkor. Nehéz leírni ezeket az érzéseket, át kell élni őket! Persze ezek mellett ott volt a sok vidámság, a közös játékok izgalma és öröme, a sárvári és balatoni strandolás élménye, de ami talán a legfontosabb: a barátság. A két hét alatt igazi kis közösség kovácsolódott össze, akik megtanultak jóban-rosszban összetartani, szükség esetén segíteni egymásnak, vagy éppen biztatni a másikat. Egy biztos: ők már egy kicsit más szemmel nézik a világot. A sümegi búcsúest vidám, játékos feladatai, és a célba érkezés méltó megünnepléseként felszeletelt hatalmas torta elfogyasztása közben pedig bízom benne, hogy mindenkiben felmerült: „De jó lenne jövőre újra itt lenni!” Mert jövőre innen folytatjuk, nekivágunk a Balaton-felvidék és a Bakony gyönyörű tájainak, újabb felejthetetlen kalandok átélése reményében. 

Videó megtekintése

Mokran János