Az osztályunk már egy ideje tervezte, hogy kipróbálja a híres korcsolyapályát a Csaba Park mellett. Mivel az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, így ez a programunk január utolsó péntekére csúszott.
Mivel helyi járattal nem igazán tudtunk volna eljutni a pályához, ezért bérelt busszal mentünk, amitől néhányunknak olyan érzése támadt, mintha osztálykirándulásra mentünk volna.
Mikor megérkeztünk, egy fűtött melegedő, egy kisebb büfé, és álló asztalok sora fogadott minket, meg persze a hatalmas korcsolyapálya, amit egy óriási felirat tett egyértelművé. Mindezek ellenére nem sokáig gyönyörködtünk a látványban, hanem egyből megrohamoztuk a jegypénztárt, hogy kikölcsönözhessük korcsolyáinkat.
Miután mindenki lábára felkerült a jégkorcsolya, ideje volt kipróbálni a pályát is. Még a legmagabiztosabbaknak is beletelt néhány bizonytalan lépésbe, hogy biztosan suhanjanak a pályán, míg néhány osztálytársunk eleinte nagyon ragaszkodott a korláthoz, amit a vége felé már hajlandó volt elengedni és egy méter távolságból magára hagyni. Ügyesebb korcsolyázóink szívesen segítettek a többieknek, hogy minél hamarabb biztosan mehessenek. Egy kis idő elteltével az osztály egy folytonos irányt követve köröket leírva élvezte a korizást.
A pálya mellett néhány osztálytársam felfedezett négy aranyos pingvint. Ezeknek a pingvineknek van két kapaszkodójuk, ami arra szolgál, hogy könnyítse a kisgyerekeknek elsajátítani a korcsolyázást, és csökkentse az elesés kockázatát. Mi úgy gondoltuk, hogy még kisgyerekek vagyunk, és nem szeretnénk őket sem kihagyni a mókából. Így aztán, az ő társaságukban rendeztünk versenyt, és még egyszer kalauzként is helytállt, amikor az osztály egy láncot alkotva vonatozott a pályán.
Mikor már a társaság kezdett fáradni, jó néhányan, egy meleg tea társaságában, kipróbáltuk a melegedőt. Majd folytattuk tovább a szórakozást.
Az osztályfőnökünknek, Márti néninek is sikerült rávennie magát, hogy velünk együtt korcsolyázzon. Habár eleinte kicsit bizonytalan volt a szokatlan korcsolya miatt, ő is minden lépés után egyre biztosabban korcsolyázott.
Esésekből természetesen nem volt hiány. Volt, aki többször is elesett, mellyel szerintünk pályarekordot döntött, de néhányunknak végig sikerült talpon maradni.
Mikor osztályfőnökünk közölte, hogy mennünk kell, kelletlenül vánszorogtunk le a pályáról, és kérleltük Márti nénit, hogy mindenképp ismételjük meg ezt a napot.
Miután leadtuk a kölcsönzött korcsolyákat, két mini busszal visszamentünk az iskolába, ahol fáradtan, de örömteli vigyorral nevetgéltünk tovább az eseményeken.
Azt hiszem, az egész osztály nevében mondhatom, hogy ez egyike lesz legszebb emlékeinknek, és mindenképpen meg kell ismételni.

Mochnács Erika
9.NYD