Szép idő, gyönyörű tájak, vidám társaság, jó hangulat. Tulajdonképpen ennyi egy remek kirándulás „receptje”, amelynek kedvéért az ember szívesen húz túrabakancsot, aztán irány a természet. Kis csapatunk is ennek reményében vágott neki a Budai-hegység felfedezésének. A csoportot iskolánk 5-6. osztályosokból álló, vállalkozó kedvű diáktúrázói, valamint a Kazinczy Általános Iskola hasonló korosztályú diákjai alkották.
Az, hogy a jókedvvel nem lesz gond, már a vonatúton kiderült, igen vidám volt a hangulat. Amikor aztán a házakat elhagyva nekivágtunk az első emelkedőknek, mindenki egy kicsit „csendesebb fokozatra” kapcsolt. A fáradságért cserébe viszont egyre jobban kiteljesedett a panoráma, visszatekintve egyre szebb látványban volt részünk. A Virágos-nyeregbe felérkezve – ami egyébként az Országos Kéktúra felezőpontja – azért jól esett egy kis pihenő. Innen a Csúcs-hegy megkerülése után kapaszkodtunk fel túránk tulajdonképpeni csúcspontjára, a Kálvária-hegyre. Lélegzetelállítóan szép körpanorámában gyönyörködhettünk innen, szinte a fél Budai-hegység és Pilis vonulatai, völgyei előttünk, alattunk terültek el. Egyedül az erős szél volt zavaró, de a hegy szélárnyékos oldalára kiülve ebből szinte semmit sem éreztünk. Viccelődve meg is jegyeztük, hogy a szél szárnyán milyen könnyen átrepülhetnénk a következő hegyre, „sárkányeregetést” rendezhetnénk. Miközben azonban kisütött a nap, bearanyozva az egész tájat, a kép még festőibbé vált, szinte nem győztük befogadni a látványt. Arról nem is beszélve, hogy december 7-dike lévén még a Mikulás is felkapaszkodott utánunk a csúcsra, és szaloncukrokkal ajándékozta meg a jó gyerekeket. Mert hiszen a túrán csak jó gyerekek voltak… A hegyről leereszkedve még bebarangoltunk egy vadregényes patakvölgyet, és a Zsíros-hegyen áttúrázva meg is érkeztünk Nagykovácsiba, túránk végállomására. Itt egy Turista Falatozó nevű igen hangulatos (és meleg!) büfében forró tea szürcsölgetése, és palacsinta, valamint sült krumpli majszolgatása közepette feltettük azt a bizonyos pontot az i-re. Mindenki csuda jól érezte magát, az emelkedők fáradalmai ekkor gyorsan a múlt homályába vesztek. A hazaúton már nyoma sem volt fáradtságnak, és a csabai állomáson kipirult arcokkal, vidáman, élményekkel feltöltődve leszálló diákokban remélhetőleg megfogalmazódott, hogy ilyen remek kis csapattal legközelebb is érdemes nekivágni a hegyeknek.
Mert lesz legközelebb, az biztos, a többi csak rajtatok múlik…
Mokran János