Az iskolánk öt művészetis tanulója ez év novemberében olyan lehetőséget kapott, hogy elutazhat az Erasmus + programmal Olaszországba, és ott egy kis faluban négy másik országgal (Franciaország, Olaszország, Bulgária és Románia) egyetemben egy egész héten át belevethették magukat a történetmondás fortélyaiba, a különböző művészeti technikák alkalmazásába és az olasz környezet csodálatába. Én is egyike voltam ennek az öt diáknak, az úton velem tartottak Kutyik Erika, Rózsa Veronika, Szappanos Ádám 12.C és Veres András 13.C osztályos tanulók, kísérő tanárunk Krajcsó László volt.
 Első napunkon hamar kellett kelnünk, hogy elérjük a repülőt. Hajnalban indultunk innen, Békéscsabáról, és reggel nyolckor már Róma Ciampino reptérén értünk földet. Egy transzferbusz bevitt minket a Terminibe, mely Róma vasútállomása és onnan indultunk el, hogy felfedezzük a környéket, melyre néhány szabad óra állt rendelkezésünkre.
Ahogy tehettük, rögtön metróra szálltunk, és két megálló után a feljáróból kiérve megpillantottuk a Flavius –dinasztia által épített Colosseumot. A hatalmas amfiteátrumtól csak egy kétsávos út választott el, az  mindannyiunkat lenyűgözött, hogy ilyen közel lehetünk ehhez a kétezer éves remekműhöz. Körbementünk a falak mellett, és megtaláltuk Constantinus császár és Titus császár diadalívét, majd a távolban észrevettük Vittorio Emanuel emlékművét, melynek közelében helyezkedett el a Capitolium épülete.
Elmentünk megnézni a Santa Maria della Vittoria templomot, melyben Lorenzo Bernininek a Szent Teréz extázisa című szobra van elhelyezve. Ez körülbelül tíz percre van az állomástól. Balszerencsénkre éppen zárva volt, mert az olaszok éppen akkor tartották a délutáni sziesztát. Kicsit elkeseredve folytattuk felfedező utunkat, melynek során betértünk a Santa Maria Maggiore templomba, amely díszítettségével elkápráztatott minket.
Lassan vége volt a szabadidőnknek, és ideje volt elindulni az állomás felé. A vonatunk elvitt minket Orvietóba, ahová kijöttek értünk kocsival a vendéglátóink. Onnan húsz percnyi távolságra volt Sermugnano, ahol az egész hetes program megszervezésre került. Eléggé fáradtak voltunk mindannyian, ezért csak könnyed, ismerkedős játékokat tettek az esti programba, majd vacsora után mindenki elmehetett aludni.
A szobákban vegyesen voltak elhelyezve a nemzetek, én a két diáktársammal költöztem egy helyiségbe, ahova még két francia lány csatlakozott. Emeletes ágyaink voltak, és minden szobához járt külön fürdőszoba. Rosszul érintett bennünket, hogy az első két napon este alig volt meleg víz, de ez sem tántorított el minket attól, hogy tovább folytassuk az olasz kalandot.

A szervezők minden napot előre beosztottak. A délelőtt és a délután tele volt programokkal, melyeket két-két részre osztott egy-egy szünet. A hotel, ahol megszálltunk önellátó volt, így nekünk kellett takarítani, mosogatni, segíteni a konyhán. Öt csoportra osztottuk fel a társaságot, melyek a konyhás, a mosogató, a takarító, a dokumentáló és a kaméleon csapatok voltak. A konyhában csak az alapanyagok előkészítésében kellett segíteni a két szakácsunknak, Francescónak és Ninának, a mosogatásnál a mosogatógép elvégezte a munka nehezét, majd a takarítás a felseprésből és felmosásból állt. A dokumentációt Krajcsó László tanár úr vezette, ami azt jelentette, hogy képeket kellett készítenie a napról, a tevékenységekről, majd posztolni őket kisebb megjegyzésekkel a közös csoportunkban. A kaméleon csapat mindenkinek felkeltette az érdeklődését, mert naponta más feladatot kapott, mint például a gyomlálás vagy a lapok, rajzeszközök rendszerezése. A csapatok naponta váltották egymást, így mindenki megtapasztalhatta, milyen a másik feladatát végezni.
Az első napokban ismerkedtünk egymással és a faluval, amit nappal és éjszaka is körbejártunk, és sok képet készítettünk. Zegzugos kis utcákon mentünk végig, melyek itt-ott beletorkoltak az egyetlen főutcába, ami a negyvenfős kis települést átszelte.
Miután megbeszéltük a történetmondás kliséjét, és azt , hogyan kell érdekes történetet írni, a hetünket is ennek mintájára építettük fel. Először a hőst kalandra hívják,  a mi esetünkben ez a megismerkedés, összeszokás volt, utána elindul a kalandok  göröngyös útján, ezt a feloldódás, saját magunk feltárása jelentette. Ekkor következett a multikulturális este, amikor minden nemzet készített valamilyen ételt, ami reprezentálja az országukat. Mi, magyarok rakott krumplit terveztünk bemutatni, aminek készítése nagyon jó hangulatban telt. Mindenki dicsérte, milyen ügyesek vagyunk, és hogy igazán ízletes lett.
Amikor a történetben a hős megküzd a sárkánnyal vagy szörnyeteggel, akkor mi ellátogattunk a legközelebbi városba, ahova a vonatunk is érkezett, Orvietóba.
Ide egy busz vitt el minket. Kisebb csapatokra osztódtunk, és megnéztük az ottani dómot, ahol mi, művészetisek azonnal elemezni kezdtük az oszlopokat, az ornamentikát és az evangéliumok állatjegyeit. Felmentünk a város tornyába, melyből gyönyörű kilátás nyílt 360°-ban mindenfelé. Innen szabadprogram követezett, és mi úgy döntöttünk, elmegyünk meginni egy igazi olasz cappuccinót. Amit még meg lehetett tekinteni,  az egy ott talált forrás volt, melyhez le kellett menni a város széléhez. Én itt elváltam a csapatomtól, és az egyik francia szobatársammal indultam útnak. Rengeteg időnk volt még a megbeszélt találkáig, így a panoráma csodálása közben előbújt a fotós énem, és képeket készítettem az ősz legszebb pillanatairól.
Az utolsó megálló a történetben a hazatérés, mely nálunk még csak a Sermugnanóba való visszaérkezés volt. Már szinte senki sem feszenget, mindenki jól boldogult az angol nyelven való kommunikációval is. A hátralévő két napban pihentető programok voltak. Legofigurákkal kellett csinálnunk két képkockás csattanós történetet, pointilista workshopon vettünk részt, a stopmotion-nal ismerkedtünk. A búcsúzkodás egy kis üvegcse megtöltésével kezdődött, melybe színes homokot öntöttünk, ami jelképezte az új barátságokat, tapasztalatokat, tudást.
Az egyik bolgár lánynak az az ötlete támadt, hogy valami személyeset is jó lenne haza vinni, így kis borítékokat ragasztott az egyik ajtóra, melyre mindenki nevét felírta. Elmagyarázta, hogy aki szeretne, rajzolhat, írhat egy kis apróságot annak, akivel úgy érzi nagyon jó barátságot kötött, és nem szeretné, hogy elfelejtse őt. Ez mindenkinek tetszett, így már a nap végére tömött borítékok sorakoztak egymás alatt.
Kikapcsolódásképpen filmes estét is tartottunk, majd a héten készült képeket is levetítettük egymásnak. Másnap már mindenki indult haza, így este elköszöntünk  újdonsült barátainktól. Láttam a könnyeket a szemekben, én is éreztem, hogy nehéz elengedni őket, de nem örökre tettük, hiszen  bármikor írhatunk egymásnak.
 Vasárnap reggel, amikor minket is útnak eresztettek, felszálltunk a vonatra és meg se álltunk a Roma Tiburtina állomásig. Innen metróval visszamentünk a Terminihez, és ott szépen egy csomagmegőrzőben elhelyezve a bőröndjeinket mindenféle teher nélkül indultunk megnézni a világ legkisebb államát, a Vatikánt.
Oldalról közelítettük meg a teret, majd amikor kiértünk az oszlopok közül, ugyanaz az érzés fogott el, mint amikor a Colosseumnál kötöttünk ki. Nem tudtam felfogni, hogy itt vagyok, eljutottam ide, itt állok a csodálatos Szent Péter-bazilika előtti téren, melyet szintén Lorenzo Bernini tervezett. Egy csoportkép után Krajcsó László tanár úr remek ötletet adott, így megfogtam a telefonom és videó hívásban bejelentkeztem az otthoniaknál. Körbemutattam nekik a teret, a háttérben a bazilikát, majd elköszönve tőlük elindultunk, hogy benn is körülnézzünk a székesegyházban.
Nem kellett csak húsz percet várni, és már ott is voltunk a bejárat előtt. Amikor beértünk, szétváltunk, és mindenki elkezdte felfedezni a maga tempójában a helyet. Rögtön jobbra ott volt Michelangelo Piétája, melynél legalább tíz percet időztem. Nemcsak a szobor, de az egész hely lenyűgözött. Az oszlopok, a domborművek, a díszítés, a mennyezet, minden aranyba volt borítva. Amikor újra megtaláltuk egymást, lementünk a pápák sírjaihoz, melyek a Lorenzo Bernini által tervezett baldachin alatt voltak. Végigmentünk a folyosón, majd kiérve a térre, sokáig hatása alatt voltunk a  látottaknak.
Elindultunk a bazilikától egyenesen elvezető úton, melynek a végén elértünk a Castel San Angelóhoz, az Angyalvárhoz. Előtte megcsodáltuk a jellegzetes olasz fákat, a pinea fákat. Átmentünk a vár nevét viselő hídon, és egy jól megtervezett útvonalon elindultunk a Pantheon felé. Útközben elnéztünk a Piazza Navonára, a három kutas térre, ahol rengeteg utcai árus, rajzos foglalt magának helyet.
Tovább folytatva utunkat, egy szűk utca után jobbra fordulva arcul csapott minket a Pantheon közelsége. Azt hittük messzebb lesz, de egy kis tér volt előtte, így nagyon közelinek hatott. Megint előbújt belőlünk a művészpalánta,  és körbejárva egymásnak idéztük fel az órán tanultakat. Két király sírja is ott volt a templomban, de engem mégis Raphaello Santi sírja érdekelt leginkább.
Már csak az maradt hátra, hogy visszatérjünk aTerminihez, ahol megvártuk a transzferbuszunkat. A térkép még a Trevi-kutat mutatta, mely éppen útba esett, így ahhoz is ellátogattunk. A kút egybe van építve a mögötte lévő épülettel, mely igazán érdekesnek és lenyűgözőnek hatott. A hagyomány szerint, ha egy pénzérmét dobsz a kútba, akkor még visszatérsz a városba. Így én ezt meg is tettem.
A metróval csak két megállót kellett mennünk és már ott is voltunk a vasútállomáson. Még egy óránk volt indulásig, így javasoltam, hogy még menjünk el az első napon zárva talált templomba. Szerencsénkre most nyitva volt, és sikerült megcsodálnunk az ott kiállított szobrot is. Örültünk, hogy még erre is sort tudtunk keríteni.
Ekkor  már mindenki fáradt volt. A sötétben a buszból még  láthattuk a kivilágított Angyalvárat és San Pietrót, majd  a Fiumicino repülőtéren találtuk magunkat. A gépünk kisebb okok miatt késett, de hajnal háromra már otthon voltunk Békéscsabán. Átpakoltunk a saját bőröndünkbe és mindenki hazatérhetett, hogy végre a saját ágyában aludhasson.
Mindannyiunk számára hatalmas élmény volt ez a kilenc nap. Együtt repültünk elsőnek életünkben, együtt voltunk elsőnek Rómában, és néztük meg a városban található nevezetességeket. Köszönjük az ottani szervezőknek, hogy elkészítették ezt a projektet, és az itteni tanároknak, akik minket választottak ki erre a lehetőségre!

Tóth Tekla 13. C