Szerdán, a diák-istentisztelet keretében köszöntötték a tanulók és a szülők iskolánk pedagógusait. Péterné Benedek Ágnes evangélikus lelkész szolgálata után iskolánk énekkara a gitársulisokkal együtt vidította fel így az év végén már eléggé megviselt lelkünket. Halasi Veronika - a szülők nevében - szavaival elvarázsolta szívünket, majd az áhítat utáni vendéglátással ízlelőbimbóinkat is.
Köszönjük diákjainknak és szüleinknek ezt a napot!
"Tisztelt Tanítók, Tanárok!
„Ma nem tanulni jöttünk,
ma szívünk ünnepel.”
>
Az ünnepek nélkülözhetetlenek életünkben. Különös értékkel vannak jelen, lelki életünket erősítik, élményt jelentenek, gondolatok megfogalmazására ösztönöznek, érzelmeket szabadítanak fel. Minden év június első vasárnapján tanítóinkat, tanárainkat köszöntjük hálás szívvel, szeretettel. Szerte a világon minden ember sokat köszönhet tanárainak. Akinek szerencséje van, az élete, tanulmányai során legalább egyszer találkozik egy olyan pedagógussal, aki emberségével, tudásával akár egész életét meghatározza és új útra irányítja. Csodálatos kapcsolat ez tanár és tanítványa között.
>
”Vezesd Őket, utat ne tévessz,
S magadhoz mindig hű maradj,
Mert élen állsz, és messze látszol,
Sose feledd: példa vagy!”
A pedagógus példakép. Aki példakép, az mintát ad! A gyermekek úgy ítélnek, ahogyan azt tanítójuktól látják!
Szent Ágoston így szól:
„Akinek szíve tele van szeretettel,
mindig van valami ajándékozni valója.”
Ajándékozzák meg gyermekeinket ismerettel, tudással, emberséggel, jó példával!
Mutassák meg az utat, amely a kitartáshoz, a szorgalomhoz, a becsületességhez, az igazsághoz való ragaszkodáshoz vezet!
Ajándékozzák meg Őket türelmükkel, kedvességükkel, dicséreteikkel!
Kívánom Önöknek, mindig sikerüljön átélniük az ajándékozás örömét!
Hatalmas erő kell ehhez a hivatáshoz.
Mondják jó pedagógus csak az lehet, aki emlékezni tud saját fiatalságára és arra, hogy neki is voltak tanítói. Remélem képesek erre, és akkor biztosan megértik az Önökre bízott mai gyerekeket is, emlékezve arra, miként reagáltak a csínyeikre, teljesítményeikre, kudarcaikra."
>
Tisztelt Szülők!
A tankönyvellátásért felelős Könyvtárellátó Nonprofit Kft. az idei évtől lehetővé teszi a szülők számára, hogy ellenőrizni tudják gyermekük tankönyvrendelését és a rendszerben lévő adatait https://szuloifelulet.kello.hu/Home/ elérhetőségű oldalon.
Az oldal bal felső sarkában lévő Súgó funkcióra kattintva megtalálható a használathoz szükséges Felhasználói Kézikönyv.
A belépéshez azonban mi is szeretnénk segítséget nyújtani.
A településnél ki kell választani vagy begépelni Békéscsabát.
Az intézmény nevénél több dologra is ügyelni kell. Az iskolák neve között szerepel az intézményünk régebbi névváltozata is, de csak a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium néven találják meg a gyermekük adatait és rendelését.
Amennyiben beírták az iskola nevét három lehetőséget kínál fel a találati lista. Itt is ki kell választani a megfelelő intézményegységet.
1. >Gimnázium (6-12. évfolyam)>
2. >Művészeti szakközépiskola (Árpád sori telephely)>
3. >Általános iskola (Luther utcai telephely) (1-5. évfolyam)>
Az osztályok a 2016/17-es tanévnek megfelelő számozással szerepelnek.
Végül a tanuló oktatási azonosítóját kell beírni. (Ez minden esetben 7-es számmal kezdődik és 11számjegyből áll)
Kérjük Önöket, hogy alaposan nézzék át a gyermekeik tankönyvrendelését, mert ettől az évtől az iskola nem küldheti vissza az esetlegesen tévesen rendelt könyveket. Erre csak a szülőknek van lehetősége saját költségen.
Segítségüket előre is köszönjük! Simon Ignác könyvtáros
2016. április 27-én a 12.A, a 12.B, a 13.C, a 13.D és a 13.F osztály tanulói utoljára ültek be az evangélikus kistemplom padjaiba a megszokott szerdai diák-istentiszteletre. Igehirdető Halász Alexandra iskolalelkész és Leszkó Miklós a 13.F osztály tanulója volt. A végzős osztályok az iskolatársakkal együtt énekelték el az általuk választott éneket, majd Köveskúti Péter igazgató és Benkőné Petri Szilvia tanárnő köszöntötte a diákolimpián győztes csapatot.
Először iktattak be nőt a lelkészi szolgálatba a békéscsabai evangélikusság történetében.
Péterné Benedek Ágnes már 2009 óta szolgált a gyülekezetben. Most azonban hivatalosan is
másodlelkésszé választották.
Gáncs Péter püspök prédikációjában arra biztatott, hogy minden fáradtságunk ellenére
megtalálhatjuk Istennél a feltöltekezés forrását. Hogy szárnyalni tudjunk, szükségünk van a
Szentlélek fuvallatára – mondta a püspök, aki hozzátette: olyannak ismerte meg a lelkésznőt,
aki elég erős még a súlyos terhek cipeléséhez is.
Péterné Benedek Ágnes igehirdetésében arról beszélt, ma már egyre ritkább, hogy együtt mennek
valakik az úton. Fontosnak nevezte, hogy éppen ezért Krisztushoz igazítsuk az utunkat.
„Ő az, aki kétségeink között is mellénk szegődik” – mutatott Jézusra, hozzátéve,
őróla szeretne továbbra is szólni a békéscsabaiak között.
Az iktatás szolgálatát Kondor Péter, a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye esperese végezte,
aki az ünnepi közgyűlésen elmondta, nagy öröm számára, hogy a lelkészkollégák szép számban
vettek részt ezen a napon, félretéve az otthoni feladatokat.
Az új másodlelkész szolgálatára az egyházmegyéből és távolabbról érkezett lelkésztársak is kérték
Isten áldását. Az ünnepi közgyűlésen a köszöntések sorát a kölesdi gyülekezet kezdte,
ahonnan a lelkésznő származik, de felszólaltak a korábbi szolgálati hely, Maglód képviseletében
is, valamint Dr. Lukácsi Krisztina aBékés Megyei Kormányhivatal igazgatója,
illetve Igor Furdík szlovákiai főkonzul is.
Egy új szín került a gyülekezetbe Kutyej Pál Gábor szerint, aki nem csupán lelkészként,
de önkormányzati képviselőként és egykori osztálytársként is köszöntette a lelkésznőt.
Elmondta, egyértelműen akarta és várta őt a gyülekezet.
Az ünnepi istentiszteletet a Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar szolgálata tette teljessé.
Zsíros András | 2016, április 17 - 18:06 Forrás: Békéscsabai Médiacentrum