Szó ki nem fejezheti, beszéljenek a képek. Elballagtak...

A gimnázium önkéntes diákcsoportja húsvét előtt a nagyszalontai gyermekotthonban járt, ahol csaknem 90 gyermek nevelkedik.

"Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van.
Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad." (Böjte Csaba)

Hiszem, mert hinnem kell abban, hogy minden egyes alkalommal, amikor lehajolsz egy gyermekhez, amikor meghallgatod kicsiny szívének megannyi örömét, s jó néhányszor a bánatát is, amikor megfogod árválkodó kis kezét és játékra hívod, amikor felkapod és repülőset játszol vele, vagy csak ülsz mellette és a csend igazságában nézitek a lenyugvó Nap sugarait, azt az érzést váltja ki belőle, hogy nincs egyedül.
Ebben az érzésben ez a kicsiny szív megpihenve levetheti magáról a félelem hideg köntösét, s ebben a meleg, szeretettel és mindent odaadó légkörben megmutathatja önmagát, s ezáltal kicsiny szirmait elkezdheti ki-kibontatni, mert Te ott vagy, ott lehetsz mellette!
Reménykedem abban, hogy ezek a kis emberpalánták, akik még kissé óvatosan bontogatják kicsiny bimbóikat, egyszer ezerillatú és ezerszínű fává fognak felcseperedni... Mi most ezen dolgoztunk...
Köszönöm az önkéntes diákoknak, hogy az ottlétünk során fülek voltak, akik ha kellett, meghallgatták a másikat, kezek voltak, akik megsimogatták a gyermekek arcát, buksiját, szívek voltak, akik egytől egyig befogadták a gyermekeket...
És nem utolsó sorban köszönöm a bizalmat a lurkóknak, hogy ott lehettünk közöttük! Kicsit elfáradtunk, de a szívünk kész újra az útra....

Bonnyai Sándor
önkéntes diákcsoport-vezető