Kedves Jelenlévők, kedves Barátaim!
Nem mondhatom azt, hogy kedves ünneplő barátaim, hiszen számunkra ez az emléknap nagyon helyesen a nemzeti összetartozást emeli a figyelem központjába, de alapvetően gyásznap.
Gyermekkoromban Újkígyóson sokat beszélgettem egy idős tanító nénivel. Vígh Józsefné Jéhn Irénke néni nagy idők tanúja volt, olyan személy, akik közül ma már szinte senki nincs közöttünk. Pozsonyban járt tanítóképzőbe. Pesten élte végig a Tanácsköztársaság borzalmait s az azt követő zavaros időket.Emlékszem az arcára, amikor arról beszélt, hogy itthon miként szembesült azzal, hogy mi is történt. Az arcára a történés mesélése közben is kiülő elemi döbbenetre, amikor fiatal tanítóként belépett egy terembe, és először meglátta a megcsonkított Magyarország térképét. Mikor a történet mesélésében ide jutott újra és újra sírni kezdett: „Imikém. akkor én fél órán keresztül nem tudtam megszólalni, csak sírtam és sírtam…”
Olyan korban nőtem, nőtünk föl
, –a létező szocializmus éveiben, évtizedeiben–, amikor csak családban tudtunk erről beszélgetni.Drága szüleim engem elvittek Máriaradnára, Aradra, Lippára, Nagyváradra és Temesvárra. Így én személyes tapasztalat alapján is tudtam a probléma létezéséről. Amikor kiléptem a szűkebb családi körből, megdöbbentem, hogy a környezetemben lévők jelentős részének mindez már nem volt természetes. Mikor 17 – 18 évesen immár e
De most szándékosan egy másik szempontot, egy másik aspektust szeretnék Önök elé tárni. gyedül léptem át a határt, immár felnőttfejjel kellett szembesülnöm az egész tragédiatömeggel, szétszakított családokkal, szétszakított életekkel, pusztuló értékeinkkel. Elemi erővel szorította meg szívemet mindez, s megszületett a felismerés, ezen valahogyan változtatni kell!
Ugyanebben az időben, alig voltam 19 éves, amikor elbicikliztem Pusztaottlakára, ahol egy idős ortodox pappal, Roxin Tivadar atyával beszélgettem. Megdöbbentett az Ő hozzáállása: „Fiam, ez a diktátum minket is leszakított az anyanemzetünkről.”Ekkor döbbentem rá, hogy ez egy sokkal összetettebb tragédia, mint ahogy ezt mi megéljük. Bizony ebben a magukat győztesnek gondolók is vesztesek voltak. Talán akkor lesz ez majd igazán nagy és szép ünnep, amikor azok is, akik leparancsolják a Pápa miseruhájáról az árva magyar szót, belátják, hogy bizony ők is vesztesek, ők is áldozatok…
A legjobbak ezt már akkor is látták. Nem túl messze van ide Világos, ott született a románság egyik legnagyobb írója Ioan Slavici? Ő élete első részében azért küzdött, hogy legyen egy egységes román nép, egységes román ország. Eközben írásaiból kitűnik, hogy mélyen tisztelt és szeretett minket, magyarokat. Slavici 1919-ben a văcăreti börtönben raboskodva írja naplójába: „Egész életemben azért harcoltam, hogy Erdély Románia legyen, mert abban bíztam, hogy Kolozsvár maga mellé emeli Bukarestet. Csalódnom kellett, Bukarest maga mellé rántotta Kolozsvárt…”
Az országosan meghirdetett témahetek közül a Pénz7 és a Fenntarthatósági Témahét programjaiba kapcsolódott be iskolánk a természettudományi munkaközösség szervezésében.
Még a tél végén - február 25-e és március 1-je között - rendeztük meg a Pénz7-et, melynek keretében a diákok főként életvitel és osztályfőnöki órákon ismerkedhettek meg a befektetések és a hitelek világával a 7. évfolyamtól a 12. évfolyamig a korosztályokhoz igazodó mélységben és módszerekkel. E hét keretében a "Tudatosan a jövő biztonságáért" című programban is részt vett iskolánk, melynek során külső előadótól kaptak információkat a 11-12. évfolyamos diákok a társadalombiztosításról, a munkavállalásról.
Március 18-a és 22-e között került sor a Fenntarthatósági Témahét megrendezésére. Iskolánk már harmadik éve kapcsolódik be a témahét programjaiba: az alsó tagozatosoktól a 11. évfolyamos diákokig sokan várják az ilyenkor kicsit rendhagyó természettudományi órákat. Az idei év témakörei a közösségi közlekedés, a víz, illetve a globális célok közül az „Egészség és jóllét”, a „ Fenntartható városok és közösségek” és a „Fellépés az éghajlatváltozás ellen” témái köré szerveződtek.
Hagyományosan az idén is a Föld napja környékén került sor iskolánkban a virágültetésre. Az 5. évfolyamos diákok örömmel ültették tele az ablakok virágládáit, és az udvaron elhelyezett virágtartókat szebbnél szebb virágokkal.
Azóta is öröm ránézni a gyönyörűen pompázó növényekre.
Minden diák életében eljön az a pillanat, amikor megérkezik az iskolába az utolsó tanítási napjára. Végzőseink közül ki négy, ki öt, ki kilenc évig várt erre a napra. Ez a nap kicsit más. Mindenki felölti kedvenc jelmezét, karakterét, és elindul az iskola nyugodt életének megzavarására. Ebben a tanévben a DÖK meglepetéssel készült, az egész iskola vonatozni kezdett a harmadik órában. Közel 400 gyerek indult el a „vonattal”. A negyedik órában pedig sor került a hagyományos „bolondozásra”. Rúzzsal, buborékfújókkal felszerelt végzőseink elköszöntek az iskolától, a fiatalabb diákoktól, megmutatva nekik, hogyan kell végigbulizni egy bolondballagást.
PKI