Naptár

November 2024
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

penziranytu logo

ecdl logo

bme-logo

erasplus logo 220

Creactive logo 220

FTH jelveny

GASZTRONÓMIAI KIRÁNDULÁS

A KOLBÁSZKLUB ÉS A BUDAPEST BANK KÖZÖS TÉLI PROJEKTJE
Idén volt 20 éves a kolbászfesztivál, melynek pénteki kolbászgyúró versenyén a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium diákjai is megmérették magukat. Ezen a rendezvényen sajnos csak néhány csapatunk vehetett részt, ezért nagy örömmel fogadta az iskola a Kolbászklub és a Budapest Bank közös téli programját, melynek keretében az 5. évfolyam három osztálya és a Degré utcai gyermekotthon lakói Szász Eszter vezetésével kipróbálhatták magukat, mint kis kolbászgyúrók.
A program 3 napon keresztül folyt november 22-24 között. A helyszínt a békéscsabai Uhrin Zoltán Kolbászklub biztosította. A szervezésben és a lebonyolításban a Kolbászklub tagjai mellett az iskola pedagógus is segédkeztek. Név szerint: Varga János elnökségi tag, Krivik András, valamint napi váltásban a Klub lelkes kolbász-mesterei és szorgos női kezei. A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium részéről Nagy Andrea, Szigeti Katalin, Kovács Nóra, Szabó Nóra, Váginé Kálmán Erzsébet, Zsjak-Pillár Andrea tanárok.
A kezdeményezés alapkérdése az volt, hogy mire van szüksége a 10-11 éves korosztálynak, hogy magyarságtudata erősödjön, mindeközben kortárs csoportokban feltalálja magát? Erre a legalkalmasabb a szabadidő tartalmas programokkal való eltöltése, amit támogat a közös tevékenység. A disznóvágás és a kolbászgyúrás pedig fontos szeletét képezik a magyarság hagyományainak. Innen jött az ötlet, hogy e két dolgot összekapcsolva a gyerekeknek egy felejthetetlen gasztrokirándulást szervezzenek.
A projekt célja olyan közösségek alakítása, melyek e korosztály számára vonzó és tartalmas programokat kínálnak, miközben játékosan ismeretek is adnak át. Ismerős a mondás: „Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem.” (Konfuciusz) A tanulás pedig akkor a leghatékonyabb, ha a gyerekek közösen, élményszerűen sajátítják el a tudást.
De mitől is lehet vonzó a program? Ha a közös tevékenység során a gyerekek önmagukról és társaikról is új ismereteket szerezhetnek, miközben új képességeket sajátíthatnak el. Mert ez egy olyan hely, ahol fontosnak, hasznosnak és a közösséghez tartozónak érezhetik magukat. A program továbbá erősíti a diák-diák és diák tanár kapcsolatokat is.
Mitől tartalmas a program? Mert a nemzeti hagyományokat „észrevétlenül” örökíti át. A digitális világban felnövő gyerekek számára is nyitott és érdekes, mivel színes, látványos, fotózható, posztolható, „lájkolható” élményeket kínál.
A projekt célkitűzése a méltán híres hungarikum, a csabai kolbász készítésének elsajátítása, a disznóvágás hagyományainak ismertetése, közben pedig egymás megismerése és közösségépítés. A helyszínre való érkezés után a gyerekek megismerkedtek a Kolbászklub kutyájával, Kolbásszal, majd meghallgattak egy rövid előadást a kolbászkészítés békéscsabai hagyományairól. Ezt követően mindenki kötényt öltött, együtt befűszerezték a húst, majd felváltva nekiálltak meggyúrni, és betölteni a kolbászt. Amíg sült a kolbász, addig a gyerekek kitölthették a disznóvágáshoz és kolbászgyúráshoz kapcsolódó feladatlapot, amivel letesztelhették a megszerzett tudásukat.
A gyerekek visszajelzései alapján úgy véljük, a program elérte a célját, miközben mindenki jól érezte magát.
Íme néhány vélemény:
„Nekem nagyon tetszett a kolbászgyúrás. Főleg az tetszett, hogy a barátaimmal együtt lehettem. Az volt a legjobb, hogy nem kellett tanulni. Volt ott egy kutya, úgy hívták, hogy Kolbász. Szegény Kolbász kint kolbászolt, míg mi bent gyúrtuk a kolbászt.  Este vacsorára sült kolbászt ettünk, nagyon finom volt.” (Uhrin Dániel, 5.A)
„Nekem nagyon tetszett, hogy ezek a kedves, idős bácsik megtanították nekünk a csabai kolbász készítését. Az egész folyamat izgalmas volt, hiszen egy hungarikum készült a kezeink alatt. Szerintem mindenkinek tetszett a csapatmunka. A klub tagjai bevezettek minket a kolbászkészítés rejtelmeibe. Örömmel fogyasztottuk saját munkánk gyümölcsét!” (Tar Emese, 5.A)
„Nagyon jól éreztem magam! A kolbászgyúrás nagyon tetszett. A bácsi gyúrás közben sokat dicsért minket, ami nagyon jól esett. Sokat mosolyogtam, mert jól éreztem magam. Nagyon jól sikerült a kolbász, mindenkinek ízlett.” (Futó Zsófia, 5.C)
„Pedagógusként fontosnak tartom átadni a hagyományainkat, amire a program kiváló alkalmat biztosított. A gyerekek új ismereteket sajátítottak el játékos formában, mégsem érezték kötelező tanulásnak. Nagy örömmel és hévvel vetették bele magukat a munkába, és olyanok is kipróbálták a kolbászgyúrást, akik az elején ódzkodtak tőle.” (Szabó Nóra, tanár)




Sakkpalota vitézei bevették a szomszéd várat

November 19-én került megrendezésre a X. Jankay Sakkverseny, ahol  évek óta nem látott népes mezőny mérte össze az erejét három korcsoportban.

A fiúk és leányok egymás ellen is mérkőztek, de a díjazásnál külön értékelték őket.

A Sakkpalota oktatási programban részt vevő 2.a és 4.a osztályos gyermekek két korcsoportban versenyeztek, s összesen kilenc érmet szereztek, köztük az összes megnyerhető aranyérmet.

A legkisebb fiúknál a végig veretlen Molnár Dávid és a fél ponttal mögötte álló Hrabovszki György vívott „házidöntőt” az aranyéremért. Csatájukból ezúttal Gyurci került ki győztesen. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Skaliczki Tamás állhatott fel.

A legkisebb lányoknál Kovács Nóra nyakába aranyérem, ikertestvére, Réka nyakába bronzérem került. Mindkét lány nagyon sokat fejlődött az elmúlt tanévben.

A nagyobb fiúknál Gila Zsombor és Balla Gábor azonos pontszámmal állt az élen, végül mezőnyérték számítás után Zsombi kapta az arany-, Gabi az ezüstérmet. Örömteli meglepetésre a harmadik helyre a még csak második osztályba járó Gyenge László került, akinek ikertestvérei is szépen küzdöttek a magasabb korosztályban.

A nagyobb lányok között Rajtár Bianka lett a győztes, aki külön dicséretet érdemel, mivel a legeredményesebb  fiúkkal azonos pontszámot szerzett.

Az ezúttal érmet nem szerző versenyzőink is szépen helyt álltak, hiszen pontszámuk alapján valamennyien közel voltak ahhoz, hogy dobogóra kerüljenek.

Az eredmények:

1. korcsoport  (2008. és fiatalabb)

Fiú                                                                             Leány

1. Hrabovszki György  2.a                            1.   Kovács Nóra  2.a

2. Molnár Dávid  2.a

3. Skaliczki Tamás  2.a                                  3.   Kovács Réka  2.a

2. korcsoport   (2006-2007.)

Fiú                                                                              Leány

1. Gila Zsombor  4.a                                      1.  Rajtár Bianka  4.a

2. Balla Gábor  4.a    

3. Gyenge László  2.a

Sakkpalota vitézei ismét bebizonyították, hogy a kitartó, szorgalmas munka elnyeri méltó jutalmát.

                                                                                                                   Bordás Andrea

                                                                                                                           tanító

                                                                                                                 Sakkpalota oktató

Bővebben: Sakkpalota vitézei bevették a szomszéd várat

Új szín iskolánk sportéletében

Az alsó tagozaton, október közepén kezdte meg munkáját a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület szervezésében egy utánpótlás kezdő csapat. A kislányok óriási lelkesedéssel vesznek részt a foglalkozásokon. 

November 12-én már meg is mutathatták képességeiket az először megrendezett városi szintű sor- és váltóversenyen a Városi Sportcsarnokban. 80 gyermek mérte össze tudását 8 csapatban, melyek csapatkapitányai a BRSE felnőtt csapatának tagjai voltak. 

A közel egy órás versengésben mindenki jól érezte magát, a lelátón helyet foglaló szülők, testvérek is, akik folyamatos tapssal biztatták a gyermekeket. Ezután következett a jól megérdemelt kis jutalmak átadása és az eredményhirdetés.

Iskolánk csapata volt a legnépesebb (15 fő), melynek egyik része 3., másik része 1. helyezést ért el. 

 A parkett azonban ezután sem ürült ki, mert a kis röplabdások példaképeikkel fotózkodtak, aláírást gyűjtöttek, illetve hosszan beszélgettek a bajnokokkal.

A következő alkalom, amikor megmutathatjuk, mennyit fejlődtünk, december 17-én a BRSE Utánpótlás Napon lesz.

                                                                                                                  Széplaki Nóra 

                                                                                                                         tanító