Az évfolyamtársaim nevében mondhatom, nagy izgalommal vártuk a Mikulás napot. Pontosan nem tudtuk mire számíthatunk, de bíztunk abban, hogy a 8. osztály ügyesen megoldja ezt a feladatot és jó programokkal vár minket.Nem csalódtunk!
A nagy napot megelőzte a csütörtöki manó fogadalom. Egy vicces szöveget kellett elismételnünk és megfogadni néhány ígéretet, mint például, hogy a nyolcadikosokat a büfésorban mindig előre engedjük. Sajnos erről videó is készült, így nem tagadhatjuk le.
Két nagy feladatot kaptunk, amiben az osztály minden tagja részt vett, ez a zászlókészítés és az induló megírása volt. Mindkét osztály kitett magáért. Hatalmas élmény volt, ahogy meneteltünk a folyosón, kiabálva az indulót, igazi csapat voltunk!
A legjobban a sulirádió tetszett, jó lenne, ha a mindennapokat is felvidítaná a zene!
A jövő évre csak annyit kívánhatok, amit a csapatindulónkban is megírtunk:
„A Mikulás nagy szám nálunk, legyen jövőre is ilyen osztályunk!”
Zsjak Luca 5.b
Az idei Mikulás-nap kicsit máshogy zajlott, mint a korábbi években.
Szervezőként arra törekedtünk, hogy a járványhelyzet ellenére olyan programokat találjunk ki, ahol a gyerekek jól érezhetik magukat. Úgy gondoljunk, hogy sikerült mosolyt csalunk a diáktársaink arcára. 😀
A két 8. osztály együtt szervezte a napot, ami közben mi is jól éreztük magunkat és összekovácsolódtunk, bár nagyon elfáradtunk. Reméljünk a farsangi mulatság is ilyen jól fog sikerülni a februárban!
8. évfolyam