Október 2024
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

penziranytu logo

ecdl logo

bme-logo

erasplus logo 220

Creactive logo 220

FTH jelveny

Öröm Isten házában

2014. április 24-én iskolánk első és második osztályos diákjai „csendesnapon” vettek részt. Az alkalom az „Öröm Isten házában” címet viselte. 

A napot így egy közös énektanulással kezdtük, majd pedig kreatív foglalkozáson vettek részt a diákok, ahol a nagyobbak templom makettet készítettek, míg a kisebbek hurkapálcikára ragasztva vihették magukkal az általuk színezett templomot. A rövid szünet után közösen átsétáltunk az evangélikus templomba, és a vidámság jegyében egy mesét néztünk meg, mely a szeretetről, a barátságról és ezek nehézségeiről, illetve a boldog pillanatokról szólt. 

A délelőttöt a film megtekintése után egy áhítattal zártuk, mely a meséhez és a nap témájához igazodva Isten szeretetét, a vele való közösség örömét hirdette. 

Halász Alexandra 

iskolalelkész

 

Fényképek

A tavaszi szüneti vértesi túra

A kissé hosszúra nyúlt tavaszi szünetet – ami a diákok szerint azért valószínűleg sosem lehet elé hosszú… - iskolánk diáktúrázóival igyekeztünk a leghasznosabban és legkellemesebben tölteni: egy többnapos túrára indultunk a Vértes hegységbe. Ezt tulajdonképpen felkészítőnek szántuk a nyárra tervezett Országos Kéktúra vándortáborra. Egy, a Vértes szívében megbúvó gyönyörű kis faluban, Várgesztesen volt a szállásunk, a Faluházban. Itt igazi „kék túrás” körülmények között, hálózsákokban aludtunk, és vendégszerető házigazdáinknak köszönhetően igazi otthonunkká vált a négy nap alatt. A túrák során pedig a gyerekek belekóstolhattak a túrázás szépségeibe és nehézségeibe is.

Azt mondják, ha valahol jól érzi magát az ember, szinte röpül az idő. Hogy mennyire varázslatosan jó volt ez a négy nap, azt a résztvevők tudják igazán, de egy biztos: alighogy felszálltunk a békéscsabai állomáson a vonatra, csupán egy szempillantásnak tűnt, és már vissza is érkeztünk ugyanoda. Pedig közben mennyi minden történt velünk! Szinte fel sem lehet sorolni, felejthetetlenebbnél felejthetetlenebb élményekben volt részünk.

Még el sem indultunk, máris izgulhattunk, hiszen Hunor majdnem lekéste a vonatot, csak az utolsó pillanatban futott be. Néhány órával később pedig a tatabányai leszálláskor a közös élelmiszercsomagunk egy részét hagytuk fent a vonaton, amely így aztán tovább utazott Münchenbe. Tehát voltak izgalmak már az utazásnál is, de az igazi élmények csak utána következtek. Rögtön első nap a túrázásnak nem éppen a legszebb oldalát ismerhették meg a gyerekek, amikor a Mátyás-kút felé haladva nyakunkba szakadt az ég. De ezeknek az embert próbáló kellemetlenségeknek is megvan a haszna, megtanítanak legyőzni az akadályokat. A gyerekek pedig jelesre „vizsgáztak”, hiszen az esőkabátok felvétele után vidáman, nevetgélve tették meg a hátralevő kilométereket. Két nappal később viszont szikrázó napsütésben sütkérezhettünk, és csodálhattuk a fantasztikus kilátást a Zsigmond-kő szikláiról és a Vitányvár romjairól. Valószínűleg felejthetetlen marad a gyerekek számára az erdei „várbüfé” megrohamozása az Oroszlánkő váránál, a lányok húsvéti meglocsolása túra közben, valamint a sok-sok közös játék esténként a szálláson.

Egy biztos: nagyon vidám és élményekkel teli napokkal gazdagodtunk, és remélhetőleg június végén teljes létszámban vághatunk majd neki ezzel a remek kis közösséggel az Országos Kéktúra teljesítésének, az osztrák határon magasodó Írott-kőtől indulva.

Mokran János

Fényképek

Munkácsy Mihály a gyermekek szemével

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Munkácsy Mihály Múzeum 36. alkalommal hirdette meg a Városi Gyermekrajz Pályázatot és Kiállítást. 

Az idei alkalommal a kiállítás szervesen kapcsolódott Munkácsy Mihály születésének 170. évfordulójához.

A „Munkácsy Mihály a gyermekek szemével” című pályázaton iskolánk növendékei kiemelkedően szerepeltek. 56 pályamunkánk került kiállításra, 13 tanulónk munkáját a zsűri díjazásban részesítette. 

Díjazottjaink: 

Horváth Alexandra Nóra (12 éves), Horváth Bernadett Ildikó (11 éves), Horváth Henriett Hilda (12 éves), Kis Levente (7 éves), Sidó Blanka (14 éves), Balla Gergő (8 éves), Kocziha Laura (13 éves), Molnár Alexandra (12 éves), Molnár Gréta (12 éves), Szabó Virág (12 éves), Szűcs Mónika (12 éves), Tóth Martina (13 éves) és Tuska Mária (13 éves).

Felkészítő pedagógusaik Balázs Hajnalka, Dr. Tóthné Nagy Beatrix, Laczóné Farkas Marianna, Lőrincz Judit és Fazekas Attila voltak.

Fényképek