Naptár

Február 2020
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29

penziranytu logo

ecdl logo

bme-logo

FTH jelveny

Déván jártunk

 

Egy csodálatos élménnyel lettem gazdagabb a dévai kirándulással. Nagyon sok gyönyörű helyen jártunk, kedvesek és segítőkészek voltak az ottani diákok. Jó volt betekinteni abba, hogy ott milyen a közösség, s milyen csodálatos helyek vannak a környéken.

Déva Erdélyben található Vajdahunyad megyében, a Maros bal partján, Gyulafehérvártól 71 kilométerre. A város a Várhegy köré épült.

Első nap korán reggel, a határ átlépését követően csodaszép dolog fogadott minket, ahogy kinéztünk az ablakon, megláttuk a csodálatos tájat. Az első megállónk Marosillye volt, ahol  kis csapatunk a Veres bástyánál időzött el. A történelem egyik jeles helyszínén járhattunk, hiszen  itt született Bethlen Gábor,  a XVII. század  híres  erdélyi fejedelme. A kastélyból sajnos csak ez az egy bástya maradt meg.

 Hosszú út után érkeztünk meg a kollégiumba, ahol a szállásunk volt. A helyi Téglás Gábor Líceum tanárai és diákjai fogadtak bennünket, és közösen emlékeztünk meg az 1956-os eseményekről. Még aznap délután ellátogattunk Déva várához, ami csodálatos látvány volt, több órát töltöttünk ott, és sok információval lettünk gazdagabbak. 

A második napot Gyulafehérvárott kezdtük, ahol megnéztük a várat és az egyik legrégebbi magyar katolikus templomot. Lehetőségünk volt betekinteni Böjte Csaba testvér által támogatott gyermekotthon mindennapjaiba. Számomra ez volt a legnagyobb élmény az egész kirándulás alatt. A délutánt túrázással folytattuk a Vörös-szakadéknál.

Vasárnap elköszönve a vendéglátóinktól haza indultuk, de ez a nap sem telt programok nélkül. Délelőtt megnéztük a mesebeli Vajdahunyad várát, délután pedig a három nemzetiség (német, magyar és román) által lakott Temesvár óvárosát.

 A buszon örömmel és lelkesen idéztük fel a velünk történteket. Az út számomra örök élmény marad!

Köszönünk mindent!

Lencz Erika 9. A

 

Szalagavató 2019

Tisztelt Szülők, Hozzátartozók, Tanárok, végzős Diákok!

Egy olyan naphoz érkeztünk el, amelyet minden évben, minden iskolában, minden végzős diák átél, mégis ez a nap minden évben és minden iskolában igen különleges. De mi teszi ezt a pillanatot ilyen különlegessé? A csodaszép ruhák, a lenyűgöző táncok, vagy a reflektorok fényei? Valójában, ezek mind-mind különleges dolgok, de önmagukban kevesek ahhoz, hogy az előttem ülők könnyeket hullajtsanak.  Ami teljessé teszi ezt az alkalmat, az nincs meg a ruhaüzletben, és nincs ott a táncteremben. Iskolánk végzősei a különlegesek, a mi végzőseink, akik most megkoszorúzzák azokat az éveket, amiket itt töltöttek.

Talán nem is tűnik olyan távolinak a nap, amikor beléptek a nagy zöld ajtón, és szembenéztek az első megpróbáltatásokkal,a  gólyaként összekent arccal, s  egy vödörnyi könyvvel. Egy új közösségben, új diákként, új társak között kellett helytállniuk. És ahogy teltek az évek, egyre több felelést és dolgozatot izgultak végig, volt, amikor odaadták a másiknak a bioszt, hogy be tudja másolni a füzetébe, és persze ki ne emlékezne a „Neked van házid?” „ Holnap miből írunk?” és a „Neked az le van írva?” kérdésekre. Persze  a tanulás mellett a rengeteg Misi mackós poénnal megfűszerezett kirándulásra, a hosszú órákig tartó sportmeccsekre, a fáklyafényekkel kivilágított Garabonciás napokra, a málnaszörpös bulikra, és az átvirrasztott éjszakákra is szívesen emlékeznek egy-egy elejtett poén vagy szép történet erejéig. 

Mikor egymás mellett énekelték, hogy „futunk s nem lankadunk”, vagy azt, hogy „add vissza a játékom”,  amikor hazakísérték a másikat a hosszú esték után, amikor már volt kivel megbeszélni a napi dolgokat, vagy csak szavak nélkül egymás szemébe néztek, és összeborultak, akkor érezték igazán, hogy mi is a közösség. a csókok, a viták, és a békülések pillanatai, ezek mind-mind emlékek már, ez a mi végzőseink útja.

És most, amikor lenyomják a zöld ajtó kilincsét, már egészen mást jelent az iskola, mert olyan barátokkal találkoznak, akikhez ezek az emlékek fűződnek, akikkel egy nagy közösséget alkotnak.

Kedves végzősök, nézzetek egymásra: lehet, hogy könnyeket láttok a másik szemében, lehet, hogy mosolyt az ajkakon, de biztos, hogy mindenki ugyanazt érzi. És ez az, ami különlegessé teszi az alkalmat,  és ez teszi igazán éretté a diákot. 

Eljön majd a nap, amikor utoljára fogjátok meg a zöld ajtó kilincsét, de ahogy a zarándokénekben is énekeljük:

„Valami véget ér, kezdődik más talán”.

Mindig is tudtam, hogy egyszer ez a pillanat is eljön, amikor búcsúznom kell tőletek, ne felejtsétek el, hogy különleges emberek vagytok, és már majdnem érett felnőttek, és most itt az út végén, én is a szemetekbe nézek, és csak azt mondom, hogy köszönöm, hogy itt voltatok!

Urbancsek Zalán