Fontos feladat elé nézett a 11. évfolyamos csoportunk. Idén a ballagás megszervezése a mi feladatunk volt. Kezdetben nehézkesen indult a közös munka, de végül mindenki kivette a részét a teendőkből. Nagy izgalmak előzték meg a ballagást. A végeredménnyel mégis elégedettek vagyunk, hiszen egy megható, személyre szóló búcsúztató műsort állítottunk össze. Minden részletre megpróbáltunk odafigyelni.
Reméljük, maradandó élményt nyújtottunk a ballagóink számára.

A 11. évfolyamos csoport


Kedves Diáktársaim, Kedves Nevelőink, Tisztelt Jelenlévők!

Engem ért az a megtiszteltetés, hogy végzős diáktársaim nevében elbúcsúzzam Tőletek.
Amikor kilencedikesként beléptünk a kollégium ajtaján talán még mi sem gondoltuk, hogy mekkora élményekben lesz itt részünk, és hogy mekkora buli lesz ez az egész.
Visszatekintve suta kis önmagunkra – teljesen megváltozott minden – felnőttünk.
Rengeteg programban vehettünk részt, igaz barátságok kötődtek, sőt szerelmek is szövődtek.
Itt valami olyat kaptunk, amit senki sem vehet el tőlünk: esti beszélgetések, nevetések, tízes kimenők, szülinapok, és még sorolhatnám véget nem érően az élményeinket.

Kedves Diáktársaim! Búcsúzunk Tőletek. Tőletek, akik valamennyien részesei voltatok életünknek.
Bár mi elmegyünk, az élet nem áll meg, nektek kell átvenni a stafétabotot. Ne hanyagoljátok el egymást, vegyetek részt minden programban, és mindig legyetek lelkesek, még akkor is ha sok a tanulnivalótok. Tudnotok kell, hogy ami itt van, az értetek van, és minden egyes itt töltött perccel gazdagabbak, többek lesztek, hiszen mindig tanultok valami újat.
Köszönjük a 11. évfolyamosoknak a búcsúztató műsort, igazán sokat jelentett mindannyiunk számára. S, hogy hozzátok is szóljak: most már ti is „nagyok” lesztek, viselkedjetek is ehhez méltóan!

Kedves Nevelőink! Köszönjük Önöknek azt a rengeteg segítséget, törődést, támogatást, amit kaptunk. Anyánk helyett anyáink, apánk helyett apáink voltak, terelgetve minket utunkon, nem rettenve meg attól sem, ha olykor konokul ellenálltunk ösztönzéseiknek.
Tudtuk, ha bármire szükségünk van – akár csak lelki támogatásra is – nevelőinkre mindig számíthattunk. De azt is mindannyian tudjuk, hogy nem egyedül jutottunk el idáig, s ezért nagyon hálásak vagyunk. Köszönjük.

Búcsúbeszédemet Olajos Tomi, volt kollégista szavaival zárnám. Ő mondta egyszer, hogy sok mindent elárul egy kollégistáról az, amikor iskolából jövet megkérdezik: hová mész? Ő pedig nemes egyszerűséggel azt feleli: hát haza. Ezt nem értheti meg az, aki minden reggel a saját ágyában alszik. Mi, akiknek a kollégium a második otthona, a közösség a második családja, megértjük.
Magunknak érezzük, s most „csupán” attól kell elválnunk, ami biztos, meleg fészket jelentett számunkra. Szép volt, jó volt, és most vége.
Mindent köszönünk, és ezennel ünnepélyesen elbúcsúzunk.

Tóth Enikő
ballagó kollégista