Eljött a várva-várt nap az első bérletes bábszínházi előadás megtekintésére. A Kiskakas rézgarasa című mesét néztük meg, amely nagyon tetszett a gyerekeknek. Végig figyelték a mese cselekményét, hiszen az orosz változat eltért a már jól ismert „A kiskakas gyémánt félkrajcárja” című mesétől. A színvonalas előadás sok –sok ötletes megoldással, jó zenével szórakoztatta a gyerekeket. Sok nevetés és taps után izgatottan keresgéltek a színpad elé hullott arany papírok között. Az öltözés közben megnéztük a sok szép gyermekrajzot, majd a szemerkélő esőben visszasétáltunk az óvodába.
2013. október 22.
A Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda meghívását fogadtuk el a Szivárvány csoportos gyermekekkel és sétáltunk el pénteken délelőtt a Szarvasi úti iskolába, ahol egy bábelőadással kedveskedtek a megjelenteknek a házigazdák. Negyedikes diákok a saját maguk által írt alkotásukat bábozták el Csacsi mese címmel. A tanulságos kis történet arról szólt, hogy miért fontos tanulni. Az óvodásokat lekötötte a mese, és hangosan szurkoltak a csacsinak, hogy ne hallgasson a ravaszdi rókára. A hangos taps után a bábokat meg lehetett simogatni, majd egy pohár tea és sütizés után a búcsúzáskor egy csacsi zacskóbábot kaptak ajándékba a gyerekek. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a meghívást!
2013. október 11.
Tacsi Dóri nagypapája hívott meg bennünket az atlétika szakosztály Tünde utcai pályájára. A gyerekek nagy izgalommal készültek. A tornazsákokban tornacipőt és innivalót vittünk magunkkal. Tóth Sándor, (Sanyi bácsi, akit nagyon sokan ismernek, hiszen a sportág emblematikus arca Békéscsabán) már várt bennünket és egy rövid bemelegítés után versenyfutásra invitálta a gyerekeket. Majd az első három helyezett jutalmat kapott és felállhattak a dobogóra úgy, mint a „nagy” versenyzők. Futás után magasugrás következett, amit fáradhatatlanul ismételtek a gyerekek a hatalmas szivacsra, majd kipróbálhattuk a távolugrást is, igazi ugrógödörbe. Megpróbálták a sprintelést is térdelő rajttal, majd még mindig voltak a gyermekek között olyanok, akik lefutottak egy nagy kőrt. Nagyon jól éreztük magunkat és ígéretet kaptunk arra, hogy tavasszal a tornacsarnokot is megnézhetjük és kipróbálhatjuk a szereket.
Köszönjük Sanyi bácsi ezt a szép délelőttöt!
2013. október 09.