Egy kezdő egyetemistát arra kényszerítenek, hogy megtagadja hitét a hallgatóság előtt. A mű központi kérdése Isten létezése, s egy fiatalember, Josh Wheaton hitbéli megpróbáltatását mutatja be. Az elsőéves egyetemista egy ismert filozófiaprofesszorral különbözik össze, amikor az arra kötelezi a hallgatókat, hogy írjanak alá egy nyilatkozatot arról, hogy „Isten halott”. Ezt Josh visszautasítja, mire a professzor kihívást intéz felé: amennyiben nem tudja megvédeni álláspontját egy vitasorozat keretében, megbuktatja. Amikor ezt a kihívást elfogadja, nemcsak a hite, hanem a kapcsolatai és a jövője is veszélybe kerül. A film megtörtént esemény alapján készült és arra kívánja felhívni az emberek figyelmét, hogy éljenek a vallásszabadság által biztosított jogukkal, és nyíltan vállalják hitüket.
Mindenképp ajánlom a filmet azoknak, akik szeretnek filozófiai vitákba bonyolódni Istennel kapcsolatban. Ehhez jó idézeteket, gondolatokat ad a film. De engem nem ez fogott meg. A film sok szálon fut – van itt rákban szenvedő nő, lelkész, igazán gyermeki hittel bíró misszionárius, más vallású fiatalok, a közös jövőt tervező és enyhén egoista barátnő, materiális beállítottságú üzletember. Figyelve a szereplőket a filmben, újra arra a következtetésre juthatunk, hogy ami igazán megkülönböztet keresztyént és nem keresztyént egymástól (a nyilvánvalón kívül), az a remény. Ez az, ami minket is magával ragadhat a világban és a filmen is.