A testnevelés tananyag része a küzdősportok megismerése, ezért a május 9-i órát egy ilyen sport megismerésére szenteltük.
Mivel három másodikosunk jár dzsúdóra, így erre a sportra esett a választásunk ezen a péntek délután. Neves vendégünk érkezett, Gyányi János hat danos mester, aki három olimpián is részt vett versenyzőként. A mester röviden ismertette a dzsúdó lényegét, majd a sportoló osztálytársak be is mutattak néhány esést, dobást, fogást és rövid küzdelmet.
A képek mindent elmesélnek erről a 60 percről.
Pappné Hüttner Csilla
tanító
2014. április 30-án 17 órakor tartottuk ballagási ünnepélyünket a Békéscsabai Evangélikus Nagytemplomban. A hagyományainkhoz híven az ünnepséget egy istentiszteleti rész előzte meg, ahol Kutyej Pál Gábor evangélikus lelkész adott lelki útravalót a végzősöknek.
Ezen a jeles alkalmon Az év történésze-díjat Pikó Petra 13.F osztályos diák vette át, az Iskolámról-iskolámért-díj gazdája Kesjár Ráhel 13.F osztályos tanuló, az iskola díszpolgára Szabó Orsolya 13.D osztályos diák, a gimnázium két kiválósága pedig Dávid Csilla Zsuzsanna és Lobmayer Fanni 13.D oztályos tanulók lettek.
2014.április 27-én a konfirmációi ünnepi istentiszteleten 32 konfirmandus tett hitéről tanúbizonyságot, illetve a gyülekezettel együtt járult az Úr megterített asztalához. Az igehirdetés szolgálatát Péterné Benedek Ágnes evangélikus lelkész végezte. Isten áldása kísérje fiataljaink életét!
Kedves Érdeklődő Családok!
2024. március 21-én (csütörtökön)
16.30- 18.00 óráig
Nyílt napot tartunk az óvodában!
· A gyermekek megismerkedhetnek a leendő kiscsoportban dolgozó pedagógusokkal és a nevelő munkát segítő felnőttekkel. Közösen megélhetnek egy játékos délutánt.
· Információt nyújtunk az óvodában folyó nevelő munkáról és pedagógiai programról.
· Tájékoztatást adunk az óvodába való jelentkezés módjáról.
Szeretettel várunk Mindenkit a Zengőerdő csoportba!
NYÍLT NAP AZ EVANGÉLIKUS ÓVODÁBAN!
2023. március 10-én, péntek délután 16.00 – 17.30 -ig.
Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket gyermekeikkel együtt a békéscsabai Evangélikus Óvodában tartandó nyílt napra.
A látogatók megtekinthetik intézményünket, bepillanthatnak az óvoda életébe, játszhatnak, beszélgethetnek az óvónénikkel.
Címünk: Békéscsaba Baross utca 1-3.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!