>
>>
Iskolánkban 2015. november 5-én került megrendezésre az „Egészségdélután”.
Rendezvényünk célja annak megismertetése volt, hogy egészséges táplálkozással és mozgással sokat tehetünk az egészségünkért.
Minden tanuló papírból álarcot készített, az elsősök citrom, a másodikosok földieper, harmadik-negyedikesek tök álarcot tehettek a fejükre,
Ezután következett az „Egészségbüfé”. A tantermekben az asztalok roskadoztak az egészséges ételektől. A gyerekek által darabolt zöldségek és gyümölcsök, a szülők segítségével készített sütik, ételek kerültek terítékre (pl. szőlő, alma, körte, banán, narancs, répa, karalábé, cékla, továbbá mézes puszedli, diós-mákos sütik, répatorta). Jó volt látni, hogy gyerekek chips, cukorka nassolása helyett zöldségeket, gyümölcsöket ropogtatnak.
Evés után mézzel édesített gyógyteával oldhatták szomjukat. Közben a méhekről nézhettek egy magyar népmesét, illetve ismeretterjesztő filmet.
Mozgással ért véget a programunk. A gyerekek álarccal a fejükön futottak. A kicsik egy, a nagyobbak két kört szaladtak az iskola körül.
Kvaszné Fábián Enikő, Püski Erika tanítónők
>
>>>
Az őszi szünet előtti héten iskolánkba látogatott Petró József a Békés Megyei Sakkszövetség elnöke.
Józsi bácsi szimultánra hívta iskolánk sakkot szerető diákjait.
24 bátor vállalkozó jelentkezett az 1.a, 1.b, 3.a, 3.b, 4.a és 4.b osztályokból.
Izgalmas mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi. Volt, aki már néhány lépés után mattot kapott, de voltak olyanok is, akik vitézül helyt álltak, és egészen a végjátékig kitartottak.
A végeredmény azonban önmagáért beszél:
Józsi bácsi - diákok
24 : 0
Szeretettel gratulálunk Józsi bácsinak!
>
>> Október 22-én délelőtt, csodálatos napsütésben a 4. a osztály vödörrel, lapáttal, ásókkal sétált le az Élővíz-csatorna partjára. Kocsányos tölgy és fekete nyár csemetéket ültetettünk az Alsó Körös és a Ligeti Károly soron.>
A lehetőség osztályunk egy diákjának édesapja, Tar Levente és a Körös Klub Természet - Környezetvédő Természetbarát Egyesület segítségével jött létre.
Környezetórán a „Növények a környezetünkben” című témakörben aktuális tananyagunk a „Hogyan lesz a magból fa?”. A faültetés folyamata most már nem csak egy feladat a munkafüzetben. A gyerekek lépésről lépésre testközelből ismerhették meg a faültetés minden mozzanatát. Fiúk és lányok lelkesen forgatták a szerszámokat, csatárláncba állva hordták a vizet és öntözték a facsemetéket. Majd beszélgettünk a vizes élőhelyek növény- és állatvilágáról is. Végezetül fogadalmat tettünk, hogy osztályunk a facsemeték fejlődését a későbbiekben is figyelemmel fogja kísérni.
Laczóné Farkas Marianna