Köszönet a szolgálatért

A Közép-európai Keresztény Találkozónak idén Budapest adott otthont 2016. július 7-10. között.

A szervezés fontos részét képezte az önkéntesek bevonása a találkozó sikeres megvalósítása érdekében. A négy napos találkozón összesen 113 közösségi szolgálatot teljesítő középiskolás, 23 felnőtt és 20 kiemelt önkéntes munkatárs segítségével zajlottak a programok.

Köszönettel fogadtuk, hogy az Önök intézményéből is érkeztek hozzánk segítők erre a nagyszabású eseményre. Bízunk benne, hogy a diákok, szolgálatuk mellett élményekkel is gazdagodtak az együtt töltött órák és napok alatt. Szeretnénk ezúton megerősíteni, hogy az önkéntes fiatalok feladataikat az elvártakon túl, kiemelkedően teljesítették, mellyel hozzájárultak a Föld sója találkozó színvonalas és sikeres lebonyolításához.

Köszönjük az iskola koordinátorának segítő közreműködését is. Ezúton szeretném megköszönni a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői és a szervezők nevében, hogy iskolájuk diákjai lelkiismeretesen és odaadóan végezték szolgálatukat.

Cselovszkyné dr. Tarr Klára osztályvezető
Ökumenikus és Külügyi Osztály