Naptár
Szalagavató 2018
Tisztelt Igazgató Úr, Tanáraink, Vendégeink! Drága Szüleink! Kedves Diáktársaink!
Most, ahogy itt állok a színpadon, egyszerre érzem a megtiszteltetést és a szomorúságot. Megtiszteltetést, hiszen én lehetek az, aki gondolatait megoszthatja Önökkel, Veletek, szomorúságot, mivel enyém a nehéz feladat, hogy a végzős évfolyam nevében elbúcsúzzam.
Nehéz szívvel állok itt, hiszen arról kell beszélnem, ami véget ér, ami elmúlik. Azt hiszem, megcáfolhatatlanul kijelenthetem, hogy rövidesen felnőttekké válunk, hiszen ez az, amit a szalagavató jelképez. Azt gondolom mindannyian vártuk már ezt a pillanatot. Egyesek jobban, mások kevésbé, azonban az bizonyos, hogy most mindannyian kíváncsian és izgatottan várjuk, mit is tartogat számunkra a jövő.
De most álljunk meg egy pillanatra, ünnepeljünk és idézzük meg a vidám és szomorkás élményeket, a dolgozatírások előtti feszült hangulatot, az osztálykirándulások felszabadult jókedvét, a közös készülődések vitáit és örömét, egyszóval a diákélet mindennapjait. Hiszen életutunk apró kavicsai ezek, melyeket összeszedegetve elrakosgathatunk, és idővel elővehetünk.
Hihetetlen, hogy már csak néhány hónapunk maradt az érettségiig. Nehéz elhinni, hogy nem is olyan régen, amikor először átléptük az iskola küszöbét, még fogalmunk sem volt róla, mennyi minden rejlik bennünk. Középiskolás éveink során új kihívások és küzdelmek álltak előttünk. Megtanultuk, hogy nem vagyunk legyőzhetetlenek, s olykor fájdalmasak a mindennapok, és hogy nehéz helyzetek mindenki életében adódnak, azonban ezek voltak azok a tapasztalatok, melyek kapcsán megélhettük, hogy milyen összetartó tud lenni egy közösség, és hogy milyen fontos is az, hogy mellettünk áll egy barát.
Úgy érzem, csomóponthoz érkeztünk életünk útján. Mögöttünk most bezárul egy ajtó, azonban közeledünk egy másikhoz, amely lassan kinyílik előttünk. Annak ellenére, hogy izgatottan várom azt a napot, félek a búcsúzástól, azonban be kell látnom, hogy az előbb vagy utóbb sajnos elkerülhetetlen állomása az életnek, mint ahogyan befejezünk egy könyvet, úgy az életünk egy fejezete zárul le, hiszen eljön a nap mindannyiunk számára, amikor búcsút kell mondani.
Ahogy tovább megyünk az úton, nem szabad attól félnünk, hogy hibázni fogunk, hiszen a legnagyobb eredmények gyakran azokból a dolgokból születnek, amelyek a leginkább megijesztenek minket. Sosem lehet tudni, merre visz az élet, azonban az út hosszú és gyakran nehezen járható, de ne felejtsük el, hogy minden egyes megtett lépés közelebb visz minket a kitűzött célunkhoz.
Mondandómat egy Szabó Pál idézettel zárnám, mellyel tökéletesen azonosulni tudok:
„Eddig csak álmodtunk, terveztünk még,
most valóra válhat minden, ami szép.
Az élet, a munka tárt karokkal vár,
s hogy szép lesz-e csak rajtunk áll.”
Cselei Nóra (12.B)
Utunk Itáliába
Az iskolánk öt művészetis tanulója ez év novemberében olyan lehetőséget kapott, hogy elutazhat az Erasmus + programmal Olaszországba, és ott egy kis faluban négy másik országgal (Franciaország, Olaszország, Bulgária és Románia) egyetemben egy egész héten át belevethették magukat a történetmondás fortélyaiba, a különböző művészeti technikák alkalmazásába és az olasz környezet csodálatába. Én is egyike voltam ennek az öt diáknak, az úton velem tartottak Kutyik Erika, Rózsa Veronika, Szappanos Ádám 12.C és Veres András 13.C osztályos tanulók, kísérő tanárunk Krajcsó László volt.
Első napunkon hamar kellett kelnünk, hogy elérjük a repülőt. Hajnalban indultunk innen, Békéscsabáról, és reggel nyolckor már Róma Ciampino reptérén értünk földet. Egy transzferbusz bevitt minket a Terminibe, mely Róma vasútállomása és onnan indultunk el, hogy felfedezzük a környéket, melyre néhány szabad óra állt rendelkezésünkre.
Ahogy tehettük, rögtön metróra szálltunk, és két megálló után a feljáróból kiérve megpillantottuk a Flavius –dinasztia által épített Colosseumot. A hatalmas amfiteátrumtól csak egy kétsávos út választott el, az mindannyiunkat lenyűgözött, hogy ilyen közel lehetünk ehhez a kétezer éves remekműhöz. Körbementünk a falak mellett, és megtaláltuk Constantinus császár és Titus császár diadalívét, majd a távolban észrevettük Vittorio Emanuel emlékművét, melynek közelében helyezkedett el a Capitolium épülete.
Elmentünk megnézni a Santa Maria della Vittoria templomot, melyben Lorenzo Bernininek a Szent Teréz extázisa című szobra van elhelyezve. Ez körülbelül tíz percre van az állomástól. Balszerencsénkre éppen zárva volt, mert az olaszok éppen akkor tartották a délutáni sziesztát. Kicsit elkeseredve folytattuk felfedező utunkat, melynek során betértünk a Santa Maria Maggiore templomba, amely díszítettségével elkápráztatott minket.
Lassan vége volt a szabadidőnknek, és ideje volt elindulni az állomás felé. A vonatunk elvitt minket Orvietóba, ahová kijöttek értünk kocsival a vendéglátóink. Onnan húsz percnyi távolságra volt Sermugnano, ahol az egész hetes program megszervezésre került. Eléggé fáradtak voltunk mindannyian, ezért csak könnyed, ismerkedős játékokat tettek az esti programba, majd vacsora után mindenki elmehetett aludni.
A szobákban vegyesen voltak elhelyezve a nemzetek, én a két diáktársammal költöztem egy helyiségbe, ahova még két francia lány csatlakozott. Emeletes ágyaink voltak, és minden szobához járt külön fürdőszoba. Rosszul érintett bennünket, hogy az első két napon este alig volt meleg víz, de ez sem tántorított el minket attól, hogy tovább folytassuk az olasz kalandot.
