2013-ban vettem részt először ifjúsági cserében a Fiatalok lendületben program keretein belül, ahol koordinátorként szerepet kaptam a résztvevők kiválasztásában, felkészítésében, a projekt programjának megtervezésében, megszervezésében és lebonyolításában. A helyi Keresztény Ifjúsági Egyesülettel összefogva iskolámból 19 diák találkozhatott a norvég fiatalokból álló 23 fős cserkészcsapattal és tölthetett el egy teljes hetet velük.
Bővebben: Élménybeszámoló a ciprusi Back and Forward Erasmus+ tréningről
Az iskolánk kórusának fiú tagjaiból összeállt „BEG LEGÉNYEK” csapat az „Égig érő hegyek ormán…. I. Világháborús Katonadal Fesztiválon kiválóan szerepelt. Először énekeltek a lányok nélkül, hiszen a frontra is csak legényeket soroztak be. A műsorba válogatott katonadalokat a Békés Banda kísérete támasztotta alá.
Gratulálunk!
Nagy érdeklődés mellett zajlott iskolánk hagyományos rendezvénye, melyen kicsik-nagyok hódoltak a mozgás szenvedélyének.