>
>>>
A mindennapos testnevelést 2012-ben vezették be, a 2014/2015-ös tanévben így már az 5-7., illetve a 9-11. osztályban kötelező volt. Két órát kiválthatnak a tanulók diáksportköri tevékenységgel, illetve versenyszerű sportolással, ha a diák rendelkezik egyesületi tagsággal vagy amatőr sportolói sportszerződéssel.
Iskolánkban a két plusz órában labdajátékok, torna, szabadidős sporttevékenység, képességfejlesztés és úszás között válogathattak a gyerekek. Úszásra azok a tanulók jelentkezhettek, akik már tudnak úszni. Novembertől április elejéig péntekenként az utolsó órájuk után az Árpád Gyógy-és Strandfürdő 50 méteres medencéjében vezethették le tanulóink a hét fáradalmait.
A következő tanévben már az 5-12. évfolyamon kötelező lesz a heti 5 órás testnevelés. Várjuk azok jelentkezését, akik úszni szeretnének.
Igen, kutyaparádé volt a Csiky Gergely Főgimnáziumban, Aradon az Iskola másként héten, április 8-án délelőtt, mégpedig kettő is: egy a legkisebbek, tehát az előkészítő és az elemi osztályosok számára, azután pedig egy az V–VIII. osztályos diákok számára. A csikysek lelkesen figyelték a négylábú vendégek (és kétlábú gondozóik) bemutatkozását, látványos műsorát. Iskolánk tanulója, Vári Fanni is részt vett a rendezvényen.