Erasmus+ program

Iskolánk 2019. óta vesz részt az Erasmus+ program egyik partnerségi pályázatában, melynek keretein belül öt másik ország középiskolájával együttműködve dolgozzák fel diákjaink különböző projektekben az Európai Unió fenntarthatósági irányelveit. A pályázat eredeti időtartama három év lett volna, de sajnos a járványhelyzet majdnem másfél évig lehetetlenné tette a személyes találkozásokat. Szerencsére szeptemberben újraindulhatott az érdemi munka és a korábbi izlandi és szicíliai helyszínek után, ezúttal a spanyolországi Tenerife szigetén ültek össze a pályázat koordinátorai és segítőik. A találkozó egyik témája az eddig megvalósult célok és mobilitások átbeszélése és értékelése volt. A másik téma – amely a nagyobb kihívást jelentette – pedig, hogy miként lehet a COVID miatt kiesett időszak utazásait és feladatait egyetlen tanévbe összesűríteni úgy, hogy az eredeti célok ne sérüljenek és a diákok tényleg személyesen találkozhassanak egymással a projektmunkák során.
Iskolánkat most a pályázat helyi koordinátora Németh Csilla tanárnő és Németh Balázs tanár úr képviselte, akik azzal a jó hírrel térhettek haza, hogy már októberben két diákunk utazhat két hónapos időtartamra a szicíliai Marsala városában lévő olasz partneriskolába. Novemberben egy további programra is sor kerül Horvátországban, melyen négy diák és két tanár vehet rész iskolánkból. Az egy hetes találkozón a hat országból összegyűlt tanulók a fenntartható városok témáját fogják feldolgozni. A munka jövő februárban folytatódik majd, amikor végre a BEG fogja vendégül látni a partnerországok küldöttségeit.

2

3

Tenerife 6