Kesjár Katinka 11.D osztályos tanuló a szalagavatón így búcsúzott a végzős diákoktól:
"Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a pillanatokat - megállunk, hogy érezzük a napfényt, és saját szivárványt építünk.
Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a lehetőségeket, és nekivágunk saját kalandjainknak.
Ma van az a nap, amikor élünk és nem aggódunk, amikor megünnepeljük az örömöt, amikor időt találunk álmainkra, és arra, hogy higgyünk a csodákban."

Kedves 12.-esek és 13.-osok!

Furcsa egy játék az élet...
Bár nem szeretitek az első iskolai napokat felemlegetni, mégis harsány élménybeszámolót tartottatok, hogyan sikerült gólyaként rögtön az első tanítási napon a márványlépcsőn orra esni, termek labirintusában elveszni, vagy az iskola ebédlőjében tányérokat zúzni.
És iskolánk vaskos rézkilincsét még meg sem említettem.
Viszont egy végtelennek tűnő matematikaóráról is kicsöngetnek egyszer.
A reflektorok kigyúltak, a vakuk csattognak, és Ti- nagy gyerekek, vagy kis felnőttek- a függönyök mögött az izgalomtól kipirultan készültök életetek egyik maradandó estjére.
De számotokra mit jelképez ez a szalag? Talán valami olyan titkot, amit csak a végzősök éreznek, amit a 11.-esek még nem tudnak megérteni.
Olyasvalamilyen ez, mint egy vonatos osztálykirándulás, mikor a sínek egyszerre elfogynak, mindenki leszáll, és onnantól fogva külön-külön gyalog folytatja útját.
Egyikőtök azt mondta, ha feltűzik a szalagot, végigsétál vele az utcákon, hiszen ez egy hatalmas büszkeség. Igen, most már végre ti lesztek a legnagyobbak.
Másokban megfogan a gondolat, hogy tanulni kéne már az érettségire. De mindenkit rádöbbent, hogy ideje elindulni a végtelenbe, kézbe venni a sors varázspálcáját, és berobbanni a számtalan lehetőségekkel bombázó nagybetűs ÉLETBE. De előtte hátravan még valami. Nem, ez már nem az érettségi. Hátra van a búcsúzás.
Búcsúzás az útitársaktól: barátoktól, tanáraitoktól, a folyosón fel-alá cikázó ötödikesektől, a büfés nénitől, a hamisítatlan menzai túródásoktól, a padban felejtett puskáktól, azoktól a hamvas gimnáziumi évektől.
Ám Márai Sándortól tudjuk, hogy "búcsúzni jókedvűen, teli tüdőből harsogó nevetéssel kell", hiszen az általános iskola elhagyásakor hullatott könnycseppeket elfeledtették a felejthetetlen középiskolai élmények. Hiszen örök törvény, csak hinnünk kell benne, hogy "Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb, amire nézek, az vagyok."
Végezetül szeretnék veletek megosztani egy bölcsességet útravalóul, bár a felnőtt kor küszöbén tudom, hogy bőven el vagytok látva jó tanáccsal, de ez inkább egy játék.

"Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, és a nyereményed az, hogy a bank minden reggel 86 400 forintos számlát nyit a nevedre.
A kérdés az, hogy mit tennél a következő helyzetben; alighogy felébredsz, kapsz 86 400 forintot azzal az egyetlen kikötéssel, hogy a nap folyamán költsd el, mert a fel nem használt összeget este, amikor lefekvéshez készülsz, visszaveszik tőled. De másnap reggel a bank új számlát nyit a nevedre, rajta ismét az egy napra szóló 86 400 forinttal.
Csakhogy ez a mennyei játék bármikor véget érhet. A bank figyelmeztetés nélkül akármelyik pillanatban bejelentheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz folytatás.
Mondd, te mit tennél, ha ilyen ajándékban lenne részed? Elköltenéd az utolsó fillérig önmagadra? Azokra, akiket szeretsz? Idegenekre?  
Akkor most képzeld el, hogy ez a varázsbank igenis létezik. És úgy hívják: IDŐ. A múló másodpercek bőségszaruja!
Minden reggel ébredéskor kapunk 86 400 másodpercnyi életet arra a napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni másnapra; a tegnap elmúlt, és azok a másodpercek, amiket nem éltünk meg a maguk teljességében, jóvátehetetlenül elvesztek.
 A varázslat miden reggel elölről kezdődik; ismét kiutalnak részünkre 86 400 másodpercnyi életet, de a bank minden előzetes értesítés nélkül megszűntetheti számlánkat, az élet akármelyik pillanatban véget érhet.
A kérdés tehát az: mit kezdünk a napi 86 400 másodpercünkkel?"

Kedves 12.-esek és 13.-osok! Így búcsúzott tőletek a 11. évfolyam.
Kívánunk nektek egy kárpátmedencényi szerencsét az érettségihez, és boldogságot az élethez!
És, ha a műsor végén meghajol az osztály és leengedik a függönyt, szorítsátok még sokáig egymás kezét!