Naptár

Március 2024
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

penziranytu logo

ecdl logo

bme-logo

erasplus logo 220

Creactive logo 220

FTH jelveny

Októberi programok a Zengőerdő csoportban

Ez a hónap is sok programot tartogatott a nagycsoportosoknak. Október elején a zeneiskolába látogattunk és meghallgattuk az ott tanuló diákok hangversenyét. Az ovisok sorra felismerték a hangszereket, és néhány felcsendülő dallam is ismerősnek bizonyult számukra, így nagy örömmel és büszkeséggel feltöltődve érkeztünk vissza az óvodába.
Néhány nappal később a Körösök Völgye Natúrparkba látogattunk, ahol a komposztálás technikáját és hasznosságát mutatták be a csoportnak. Az interaktív előadást érdeklődéssel fogadták a gyerekek.
Ebben a hónapban többnyire az állatokkal foglalkoztunk, csoportosítottuk őket élőhelyük, táplálkozásuk, kinézetük alapján. Sok ismeretterjesztő könyvet hoztak be a gyerekek ezekben a napokban. Szerettük volna, ha óvodásaink minél több információhoz jutnak, így ellátogattunk a Megyei Könyvtárba. Itt megismerkedtünk Szerafinával, a kék lóval, és a gyerekek azt is megtudhatták, hogy itt nem csak az állatvilággal kapcsolatos ismereteiket bővíthetik, hanem érdekes mesékkel és történetekkel is megismerkedhetnek, ha beiratkoznak a könyvtárba.

Zeneiskolában jártunk

Szeptemberben bérletet váltottunk a Zeneiskola diákjainak előadásaira. Ezekből az elsőn vettünk részt októberben, ahol sok új hangszerrel ismerkedhettek meg a gyerekek. Néhány dalt fel is ismertek az elhangzott művek közül.

Népmese világnapján

A népmese világnapján az általános iskolából egy kedves diáklány látogatott át hozzánk, aki két népmesével kedveskedett a gyerekeknek, akik tátott szájjal hallgatták a Só című mesét  és A három selyp lány történetét.