Helén és a tehén

Kollégiumunkban az egyik legkedveltebb hagyományos rendezvény a diákszületésnap. A tanév során a csoportok egy-egy vidám jelenettel köszöntik azokat a diáktársaikat, akik az adott időszakban ünneplik születésnapjukat. Novemberben a 11. évfolyamos csoport műsorára került sor.
Nevelőtanárunk, Edit néni már hetekkel ezelőtt megkért minket, hogy válasszunk egy szórakoztató, tréfás darabot az ünnepi alkalomra.  Az interneten találtuk a vidám, mulatságos történetet, amely alapján elkészíthettük a forgatókönyvet. Címe: Helén, s a tehén, avagy gyalog, mint Balogh.
Megkezdődött a lázas készülődés. Első lépésként kiosztottuk a feladatokat egymás közt, majd elkezdődtek a próbák. Ez alatt az idő alatt folytak a háttérmunkálatok. Akik nem szerepeltek, azok plakátot rajzoltak, ajándékot készítettek, csomagoltak, vagyis mindenki kivette a részét a munkából.
A próbák során egyre jobban összeállt az előadás, a végén mindenki kívülről tudta a szövegét, s már élvezni is tudtuk a játékot. /A történet középpontjában egy félreértés áll. Két férfi ugyanazzal a vezetéknévvel, de eltérő keresztnévvel keresi fel a tanya gazdáját. Az egyik – a Kálmán - a gazda lányát szeretné feleségül venni, Kázmér, a marhakereskedő pedig tehénvásárlás ürügyén jelenik meg a színen. A sok félreértés mulatságos helyzeteket teremt, végül fordított happy end-del zárul a történet: a kérő a tehenet viszi, a kereskedő pedig a lány kezét nyeri el./
Elérkezett november 20-a. Még egy gyors próbát tartottunk, s kezdődhetett az előadás. Ahogy egyre gyakrabban felhangzott a nevetés, éreztük, hogy nagy baj már nem lehet, bejöttek a poénok. A  végén vastapssal jutalmazott  bennünket a hálás közönség.
A nevelőktől és a diákoktól utólag is pozitív visszajelzés érkezett, reméljük, hogy a mellékelt képek szintén a sikerünket bizonyítják.

                                                                                                     A 11. évfolyam