Tök-jó hét

Mint minden tanévben, most is örömmel és szeretettel vártuk az új kollégistáinkat. Sok megpróbáltatással kellett szembenézniük, amíg beilleszkedtek a diákok 120 fős közösségébe.

A helyi szokások elsajátítását és egymás megismerését segítette elő a Gólyatáborban eltöltött két nap augusztus végén.
Hagyományosan szeptember második hetében rendezte meg a DT a gólyahetet, azaz a Tök-jó hetet. Ekkor hasznos, ismeretbővítő feladatok vagy vicces teendők vártak az új kollégistákra. Az utolsó délutánon eldőlt, hogy a gólyák alkotta három csapat közül melyik teljesítette legjobban a feladatokat és ki lett az a tökhercegnő-jelölt, akinek a kegyeiért a töklovag-jelöltek megküzdöttek.

Ebben a tanévben Haragos Vanda és Fekete Bálint nyerte el ügyességével és leleményességével a szigorú zsűri pontjait és a diáktársak szimpátiáját.
A gólyahét eseményeit remélhetőleg kellemes emlékként őrzik meg diákjaink.