Hírek

TANÉVNYITÓ 2016-2017.

Csütörtökön, szeptember 1-jén az első osztályfőnöki óra után 9 órától kezdődött a 2016-2017-es tanév ünnepélyes megnyitója. Gáncs Péter elnök-püspök, Kondor Péter esperes, Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere és Köveskúti Péter intézményvezető kíséretében vonult be iskolánk zászlaja. Utánuk a végzős évfolyam diákjai kézen fogva vezették be az elsősöket, akik a tanítónénik segítségével elfoglalták helyüket a Nagytemplom soraiban.

Püspök úr igehirdetése után iskolánk újonnan kinevezett tanárai tettek esküt, majd az új tanulók fogadalma hangzott el. Zsjak Sára, Zsjak Luca, Megyeri-Horváth Fanni és Gill Csaba első osztályos tanulók verssel köszöntötték az új tanévet.

Igazgató úr négy kősziklára helyezte az iskolát, majd hivatalosan is megnyitotta a 2016-2017-es tanévet.

 Évnyitó a Nagytemplomban
b_722_0_0_00_images_cikkek2016_peterek.JPGb_722_0_0_00_images_cikkek2016_tanarak.JPGb_722_0_0_00_images_cikkek2016_vers.JPG

 

 Évnyitó a Nagytemplomban