Naptár

Március 2024
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

penziranytu logo

ecdl logo

bme-logo

erasplus logo 220

Creactive logo 220

FTH jelveny

GÓLYATÁBOR 2016.

Korábban kezdték a tanévet iskolánk vállalkozó szellemű 9. évfolyamos diákjai. Igaz ugyan, hogy nem az iskola épületében, és nem a tananyagok elsajátításával foglalatoskodtak, hanem részt vettek augusztus 25-26-án az immár hagyományosnak nevezhető gólyatábor rendezvényein a Békés melletti Dánfokon. A felsőbb évesek egy kétnapos programsorozat keretében ismertették meg a gólyákat az iskolánkban zajló közösségi élettel, illetve vidám, játékos, közösségépítő feladatokon keresztül egymással. Az újdonsült diákok öt csapatot alkotva vetélkedtek, és ugyan az egyes feladatok teljesítése nem biztos, hogy mindig felhőtlen örömmel töltötte el őket, remélhetőleg azonban utólag, a fényképeket nézegetve már felszabadultan tudnak nevetni a tréfákon. Az biztos, hogy unatkozni nem igazán volt ideje a résztvevőknek, ez a két együtt töltött vidám nap mindenképpen jól szolgálta az ismerkedést, valamint remélhetőleg felejthetetlen élményként marad meg mindenkiben, és könnyebbé teszi a beilleszkedést a tanév eleji nehezebb napokban.  

Bővebben: GÓLYATÁBOR 2016.

 

 

 

 

Bővebben: GÓLYATÁBOR 2016.

Köszönő szavak

A Közép-európai Keresztény Találkozónak idén Budapest adott otthont 2016. július 7-10. között.

A szervezés fontos részét képezte az önkéntesek bevonása a találkozó sikeres megvalósítása érdekében. A négy napos találkozón összesen 113 közösségi szolgálatot teljesítő középiskolás, 23 felnőtt és 20 kiemelt önkéntes munkatárs segítségével zajlottak a programok.

Köszönettel fogadtuk, hogy az Önök intézményéből is érkeztek hozzánk segítők erre a nagyszabású eseményre. Bízunk benne, hogy a diákok, szolgálatuk mellett élményekkel is gazdagodtak az együtt töltött órák és napok alatt.

Szeretnénk ezúton megerősíteni, hogy az önkéntes fiatalok feladataikat az elvártakon túl, kiemelkedően teljesítették, mellyel hozzájárultak a Föld sója találkozó színvonalas és sikeres lebonyolításához. 

Cselovszkyné dr. Tarr Klára osztályvezető
Ökumenikus és Külügyi Osztály