2014. december 15-én a gyülekezeti teremben került sor Mekis Ádám A békéscsabai gyülekezet életmódja az első anyakönyv alapján című könyvének bemutatójára.. A könyvet Kovács Nóra kolléganőnk mutatta be.
TISZTELT ESPERES URAK, LELKÉSZ HÖLGYEK, URAK, IGAZGATÓ ÚR, KEDVES VENDÉGEK, ÉRDEKLŐDŐK!
Örömmel teszek eleget Kondor Péter esperes úr felkérésének, hogy bemutassam ezt a kiváló, alapos művet. Szívesen vállaltam, mert komoly munkáról van szó. Az ókori római szónok, Quintilianus szerint ugyanis csak komoly műveket érdemes olvasni, s ha ez így van, akkor nyilván bemutatni is csak ezeket szabad.
MÉLTATÁS ÉS BEMUTATÁS
Miért komoly munka „A békéscsabai evangélikus gyülekezet életmódja”? Több okból kifolyólag.
Először is azért, mert – ahogyan az alcím is utal rá ̶ a gyülekezet életének első anyakönyvét dolgozza fel. Az első pedig mindig izgalmas, érdekes, magával ragadó. Ráadásul ez az első a hőskorba, a 18. századba repít minket vissza, közelebbről 1722 és 52 közé. A török kiűzése utáni újratelepítés idejébe, amikor a mai evangélikus gyülekezet őse született. Vele együtt pedig Csaba korabeli települése született újjá.
Másodszor azért, mert az első anyakönyvben /a kor szokásához híven/ latin, szlovák és igen kis arányban magyar nyelvű bejegyzések olvashatók. Mivel a Magyar Királyságban 1844-ig latin volt a hivatalos nyelv, így nem csoda, hogy a feldolgozott szövegek 95%-a (a szorosabb értelemben vett teljes anyakönyvi anyag) ezen a nyelven íródott. De a fennmaradó 4,9 százaléknyi anyag sem magyar, hanem biblikus szlovák nyelvű, amely archaikus formájában a mai cseh nyelvhez áll közelebb. (A mai értelemben vett szlovák irodalmi nyelv ugyanis csak a 19. század közepétől kezd kialakulni). Ezek a szövegek talán még izgalmasabbak a kutató számára, mivel a gyülekezet életére és magatartására vonatkozóan nyújtanak betekintést. Persze csak azok számára, akik bírják ezeket a nyelveket. Mekis Ádám nemcsak latinul, de szlovákul is kitűnően értett, hetedik generációs csabai evangélikusként, lelkészként pedig megértett mindent, amit a száraznak tűnő szövegekben olvas. Áldásos munkája révén immár előttünk, átlagolvasók előtt is feltárul ez a rég letűnt kor. Erre csupán egy széles műveltségű, precízen és komoly elhivatottsággal dolgozó LELKÉSZ-KUTATÓ-TANÍTÓ-ISMERETTERJESZTŐ TUDÓSEMBER képes. Köszönet érte.
Harmadszor azért, mert a benne feldolgozott anyag /az első anyakönyv/ igen nagy, meglehetősen terjedelmes. A 364 oldal legnagyobb része (mai szóval élve) száraz tényanyag. Az előbb említett évszámok közé eső 30 év MINDEN keresztelésének, esketésének, temetésének bejegyzését dolgozza fel-egyrészt. Másrészt találunk nem anyakönyvi, vegyes típusú bejegyzéseket is. Ezek segítségével pillanthatunk be leginkább a 18. század közepén élő és virágzó első csabai evangélikus gyülekezet életébe.
Modern technikai eszközökkel felszerelt világunkban szinte elképzelhetetlen, hogy az adminisztráció teljes egészében kézzel, korabeli tintával, valószínűleg lúdtollal készült. A szinte olvashatatlan kézírástól a gyöngybetűkig széles az első lelkészek kézírás-palettája. Ember ̶ azaz kutató ̶ legyen a talpán, aki MINDENt ki tud olvasni, és ebből a viszonylag száraz anyakönyvi adathalmazból érdekes és lebilincselő könyvet készít. Mekis Ádámnak sikerült.
Az első lelkészek munkája egyébként minden téren nélkülözhetetlen volt.
Mivel Magyarországon csak 1895-ben vezették be az állami anyakönyvezést, így a 19. század végéig lelkészeink gyülekezetben végzett munkájuk mellett állami feladatokat is elláttak Ez az anyakönyvvezetés mellett a Helytartótanács, a Vármegye és a földesúr rendelkezéseinek kihirdetése volt. A világi hatóságok rendeleteit a szószékről is meg kellett hirdetni, mivel ezek nagyon is közelről érintették az átlagembereket, úgyis, mint a gyülekezet tagjait, és úgyis, mint állampolgárokat. Ilyen bejegyzések szóltak a parasztok fegyverviselésének tiltásáról, az éjszakai /9 óra utáni/ kijárási tilalomról, és a községi őrség felállításáról, amely ügyelt a csavargókra és tolvajokra, majd nyilvánosan 25 botütéssel büntette a kilengőket.
A lelkészek idejét, energiáját azonban leginkább az kötötte le, hogy a sok különböző helyről folyamatosan érkező új telepeseket, egyháztagokat összefogják, gondozzák, gyülekezetté kovácsolják.
Gróf Harruckern János György, az osztrák császári és királyi hadsereg élelmezését biztosító tisztje lett a térség földbirtokosa a török kiűzése után. III. Károly királytól kedvező pénzügyi konstrukcióban megvásárolta egész Békés megye területét, ezen felül Csongrád és Arad megye egy részét /összesen 700.000 katasztrális holdat/. Telepítési politikájának köszönhetően vált vonzóvá a kietlen békési táj. Az 1700-as évek első évtizedeiben Gömörtől Trencsénen át egészen Liptóig sok nehéz anyagi helyzetű, a szabad vallásgyakorlattól megfosztott jobbágy keresett és talált megyénkben új hazát.
A vallásüldözések idején a lelkészeiktől megfosztott, szétszóródott felvidéki evangélikusok összefogásában és megtartásában pedig CSAK a Biblia, Luther Kis-Kátéja és a Tranoscius nyújtott reménységet és hitet. Ezért is hozták magukkal Csabára ezeket a könyveket, énekeket, s alapítottak immár az új hazában saját gyülekezetet saját lelkésszel. Így már könnyebben merítettek erőt a nehézségekkel teli, zaklatott években.
Azok pedig nem kímélték elődeinket. A fiatal csabai gyülekezetet, illetve annak családjait már az első években különböző csapások sújtották: járványok, balesetek, magas csecsemőhalandóság, stb. Az anyakönyvben megjelenő száraz adatok mögött ugyanis emberi sorsok rajzolódnak ki: a jó szemű kutató, mint Mekis Ádám, a sorok között több kiemelkedő évet is talált:
1738-ban és 1748-ban például az anyakönyvbe bejegyzett halottak száma látványosan megemelkedett. Ennek magyarázatát a korabeli tűzvészben és járványokban találjuk meg: előbbi évben fél év alatt himlőben 141 gyerek halt meg, a tűzvészben 22 ház és azok lakói vesztek oda, 10 évre rá pedig a vérhas és a kanyaró szedte kis áldozatait. Burjan Sámuel, a gyülekezet akkori lelkésze ̶ egyedülálló módon, a korabeli szokásoknál részletesebben ̶ így jegyzi be őket: /latinból fordítva/ „Egészen idáig a himlő oltja ki a szülők szemefényeit.” A következő években a pestis tizedeli Csaba lakosságát /65 ember vész oda/, ekkor így ír a lelkész: „A pestis dühöngeni kezd. Jézus Krisztus könyörülj rajtunk!” vagy máskor így fohászkodik: „Nyugodjék meg haragod, igazságos Istenünk!” vagy „Ments meg minket Urunk, mert elveszünk!”. Az előbbiekből is nyilvánvalóvá válhat számunkra, hogy Burjan Sámuel lelkész a megpróbáltatásokkal sújtott gyülekezetével mélységesen együtt érez, annál is inkább, mert ezek az ő családját sem kerülték el.
Negyedszer is figyelemre méltó ez a munka, mivel Csaba újjátelepítésének, az újjászervezésének, a gyülekezet megalapítóinak, első lelkészeinek neve és élete tárul elénk a szokásosnál részletesebb bejegyzések által. A községi és gyülekezeti elöljárók neveit már az anyakönyv elején elkezdték összegyűjteni, először Burjan Sámuel, majd utóda (id. )Thessedik Sámuel, végül Haán Lajos fejezte be. Az első évtizedekben a mindenkori lelkész mellett rendszerint 4 személy neve szerepel: a községi bíróé, a törvénybíróé, az első vagy idősebb, valamint a második egyházfié. A tisztségviselő személyek mai felállása Thessedik lelkészsége idején /1744-1749 között/ alakult ki: az eredetileg két egyházfiból gyülekezeti felügyelő és gyülekezeti gondnok lett.
Kiemelkedik a sorból a gyülekezet 3. lelkésze, Burjan Sámuel, aki 1728 tavaszán Aszódról érkezett Csabára és 16 évig szolgálta új gyülekezetét. Élete bizonyára legnehezebb időszakát élte át városunkban, mivel gyakran kellett megállnia legközvetlenebb hozzátartozóinak koporsója mellett is. 12 éven belül elveszítette feleségét (aki ikerszülés közben halt meg), 5 gyermekét (3 fiút, 2 lányt, az egyiket 10 évesen), nővérét, nászurát, és 7 éves unokaöccsét (testvérének, a mezőberényi evangélikus gyülekezet lelkészének a fiát). 1740-ben, 4 gyermeke és felesége halála után így emlékezik meg: „Eltemettetett az én szeretett fiam, Illés, alig hat hét múlva anyukája elhalálozása után. Ó, irgalmas Istenem, kegyeskedjél letekinteni Felséged szent trónusáról énrám, szerencsétlenre, akit mindenfelől szorongat a nyomorúság…és vedd le rólam végre gyászomnak terhét.” 1735-ben pedig őt magát bántalmazták súlyosan azok a felkelők, akiket a történelem a Szegedinác Péro-felkelés résztvevőiként említ. Mivel ellenezte, hogy a csabaiak csatlakozzanak a lázadókhoz, a templomban (!) ütlegelték, verték meg. De súlyos kár érte a nagy csabai tűzvész (1738) során is, amikor elégett a lelkész 23 méhkasa is a méhekkel együtt (72. o.).
A sok csapás mellett az igen képzett és mélyhitű lelkész alázattal végezte munkáját: esketett, keresztelt, temetett, óvta és gyarapította a gyülekezet javait, maga köré gyűjtötte a gyülekezetért és a településért tenni vágyó és akaró csabaiakat. Így emlékezik meg külön Túróczi Miklósról, a Csabát újjátelepítő Harruckern gróf ispánjáról és feleségéről, akik buzgó evangélikusként a lelkész házaspár segítségére voltak a kezdeti szervező és tanító munkában. Ha a Tranoscius énekeit kellett tanítani a gyülekezet leányainak, akkor abban, ha a gyülekezet egy megbecsült özvegyasszonyát kellett méltósággal eltemetni, akkor abban.
Burjan Sámuel nevéhez fűződik az úgynevezett „nem anyakönyvi rész” bevezetése is, amely mintegy lelkészi naplónak is tekinthető, amelybe különböző vegyes tartalmú bejegyzések is kerültek. Ez az anyag igen fontos annak megértéséhez, hogy a Csabára érkező első telepesek hogyan alakultak gyülekezetté, milyen problémákkal küzdöttek, hogyan építettek parókiát, templomot.
Másik kiemelkedő lelkész id. Thessedik Sámuel (a közismertebb szarvasi Thessedik Sámuel) édesapja, aki 1744-ben, Burjan Sámuel távozása után érkezett Csabára. Munkássága két okból is felbecsülhetetlen értékű.
A) 1745-ben ő szerkesztette meg a „Gyülekezeti Rendtartás”-t, amely tulajdonképpen egy lelkipásztor által összeállított útbaigazítás, amely az egyháztagok számára betartandó javaslatok, utasítások jegyzéke. Hogyan kell a keresztyén embernek viselkednie és mihez kell magát tartania a különböző egyházi események során. Például a keresztelésnél, az úrvacsora vételekor, az istentisztelet ideje alatt.
· Hogyan készüljenek a hívek a megszentelt bor és kenyér magukhoz vételére, hogyan járuljanak az Úrvacsorára, hogyan helyezzék el az oltáron az adományt a feloldozás után? (83-84. o.)
· Hogyan zajlik a konfirmáció rendje? (85.o.)
· Mit szabad és mit tilos a menyasszonynak és a vőlegénynek a házasságkötés és a lakodalom során?(86.o.)
· Mit csináljon az a hallgató, „akit az istentisztelet ideje alatt álmosság vagy testi dolgok környékeznek”? (87. o.)
· Mi az ekklézsia-megkövetés gyakorlata? (98-99.o.)
Emellett a közel 300 évvel ezelőtti községi és társadalmi életre vonatkozóan is találunk iránymutatást.
Például tilos volt vasárnap és ünnepnap zenélni és táncolni (88.o.)
Komoly bűnnek számított istentisztelet előtt jószágot vágni, vagy a kocsmában bármiféle italt kimérni és felszolgálni. (89.o.)
A parázna nőket pedig nyakig kalodába zárták, mialatt a lelkész Isten igéjét hirdette. (99. o.)
A máglyahalál az 1740-es években pedig még alkalmazott büntetési formaként létezett (100. o.)
Romlott szokásként említik a húsvéti locsolkodást, ezért kalodába zárással fenyegették a locsolkodót (100. o.)
A tanítás hatékonyságát előmozdítandó, évente két alkalommal is felolvasták a gyülekezetben a Rendtartást. És mind a világi hatóságok, mind a gyülekezet közvéleményének egyetértésével igyekeztek be is tartatni a rendelkezéseket.
Amit ma a csabai szlovák evangélikus népi kegyességnek neveznek, annak kialakításához jelentős mértékben hozzájárult ez a „Thessedik-féle Gyülekezeti Rendtartás” és annak szellemisége. Iránymutatásai, rendszabályai azonban nem maradtak volna fenn a mai napig, ha nem találkoztak volna a gyülekezeti tagok és a helybeli községi elöljárók akaratával. Ugyanis igen nagy segítséget jelentett a lelkész számára, hogy a gyülekezeti élet tisztaságának megőrzéséhez és rendjének fenntartásához komoly segítséget kapott a csabai vezetőktől. Ők jól tudták, hogy a gyülekezeti élet tisztasága, a közrend és a biztonság megóvása közös és együttes érdeke a községnek és a gyülekezetnek.
B) Másodsorban azért is kiemelkedő Thessedik Sámuel munkája, mivel az ő lelkészsége idején, 1745-ben épült fel a mai kistemplom őse. (erre a továbbiakban térek ki részletesen).
Ötödször azért kiemelkedő munka került most napvilágra, mert annak /a mára már elfeledett/ világnak a részeseivé válhatunk, amely az első telepesekkel ismertet meg minket. Mert mit is hoztak magukkal az első telepesek Csabára? Az élni akarást, a munkaszeretetet, az alkotó vágyat. Népes családjuk és kevés ingóságuk mellett ̶ az 1728-as gyülekezeti leltár szerint ̶ úrvacsorai kegyszerek és templomi textíliák is érkeztek a felvidéki vármegyékből. Ezt a gyülekezeti vagyont először Burjan Sámuel írta össze és bővítette. Legnagyobb beruházásai egy oltár, egy orgona és a parókia felépítése, valamint a sárból és nádból készített paticsfalú első templom kimeszelése, újra vakolása volt. Az első telepesek és lelkészük nem könnyű pénzügyi helyzete mellett ez igen szép anyagi áldozat volt, amit gyülekezetükért vállaltak: templomukat tisztán, rendben tartották, továbbá az elavult vagy hiányzó felszereléseket új beszerzésekkel vagy beruházásokkal pótolták.
A csabai evangélikus gyülekezet létszáma az 1740-es évek közepén már 2740 lelket számlált, a régi paticsfalú templomot pedig az összeomlás fenyegette, ezért az új lelkész, Thessedik Sámuel fontosnak tartotta egy új templom építését. Lelkészségének rövid idején, mindössze fél év alatt, 1745-ben építették fel a mai kistemplom ősét, amely a Tiszántúl törökdúlás utáni első kőtemploma volt. (ezt 1773-ban oldalhajókkal, majd 1783-ban, a Türelmi Rendelet kihirdetése után toronnyal bővítették). Az építkezés nehéz és fáradságos munkájáról 3 egész lapnyi terjedelmű bejegyzést készített, ez alapján rekonstruálható a folyamat szinte minden lépése. Feljegyzi, hogy milyen nehéz volt engedélyt szerezni az építkezés megkezdéséhez, leírja, hogy minden egyháztagnak komoly összeggel, 10 forinttal kellett hozzájárulni a kiadásokhoz, felsorolja, hogy kik bábáskodtak a folyamat felett. Legnagyobb hangsúlyt mégis egy személyre fektetett: Grassalkovich (I.) Antal grófra. Ő a bécsi királyi udvar titkos tanácsosa, Mária Terézia bizalmasa volt, aki aradi birtokait látogatva utazott Csabán keresztül 1745-ben. A bejegyzések alapján bizonyosan állítható, hogy ő járt el leginkább a templomépítés előmozdítása érdekében: „…bennünket megnyugtatott és rólunk minden félelmet elvett..” Még Bécsben is –mai szóval élve- lobbyzott a csabai kőtemplom mellett (meggyőzte az osztrák udvari tanácsosokat, hogy nem érdemes viszályt kelteni a magyarországi protestánsokkal, hagy építsenek akár fából, akár kőből templomot, különben is a szabad vallásgyakorlat meg van engedve számukra). Sőt, egy mondatát magyar nyelven (!) is bejegyzi Thessedik: „ Én tsak azt mondom, építsen kientek jó és erős materiábúl az épületet”. Ilyen magas rangú pártfogó mellett sikerült fél év alatt felépíteni a templomot.
De Thessediknek –amint már említettem -1745-ben a Gyülekezeti Rendtartás megszerkesztésére is jutott ideje. Legfontosabbnak pedig az Isten igéjével való naponkénti táplálkozást, és a Szentírás iránti szeretet elmélyítését tartotta, erre bíztatta híveit. Ennek előmozdítására vezette be a hétköznapi, reggeli és esti áhítatokat. A tárgyalt igékről pedig lelkészsége minden évében komoly és pontos bejegyzéseket készített az anyakönyvbe. Az a jó mag, amit ő elvetett a csabai gyülekezetben, sok jó gyümölcsöt termett és terem még ma, 270 évvel Csabára való megérkezése után is. Sajnálatos, hogy olyan korán, mindössze 39 évesen távozott az élők sorából. Emlékével azonban minden alkalommal találkozhatunk, amikor a kistemplomban járunk: 1749-ben ugyanis abban a templomban temették el, amelynek felépítéséért annyit fáradozott.
Hatodszor azért nagyszerű ez a könyv, mert több, mint amit a címe jelez és ígér: olyan információkhoz jutunk, amelyek mai szemmel is érdekesek, izgalmasak. A korabeli csabai élet szinte minden színteréhez kapcsolódik valamilyen fejezet:
- névválasztási szokások (melyek voltak a legkedveltebb leány és fiúnevek (33 és 34. o).(János, György és Pál, Ilona, Mária és Dorottya)
- keresztelési szokások (milyen módon döntöttek a keresztapa és keresztanya személyéről (30-32. o.), mi történt a törvénytelen gyerek keresztelőjén (32. o.)
- házasodási szokások (melyek voltak a legkedveltebb hónapok házasságkötés szempontjából (35. o.) (őszi hónapok), mennyi idősen ment férjhez egy átlagos csabai lány (16-17 évesen), ki számított már vénlánynak (18 évesen már annak számított) (36. o.), miért ügyeltek kínosan a házasság templomi kihirdetésekor arra, hogy elhangozzék a becsületes ifjú és tisztességes hajadon kitétel a fiatalok neve mellett (38. o.) (ha egy lelkész véletlenül elfelejtette valamelyik párnál kihangsúlyozni, akkor a felháborodott szülők úgy érezték, hogy a pap elvette fiuk becsületét vagy lányuk tisztességét) volt-e vadházasság az 1730-as években (39. o) (akadtak a korban is „becstelennek” mondott fiatalok, akik nem törődve a közvélemény megvetésével, tisztességtelen kapcsolatban, házasságkötés nélkül éltek együtt)
- temetési szokások (miért a tanítók temették a gyermek halottakat (42.o.) (mert olyan magas volt a csecsemőhalandóság, hogy a lelkészeknek, akiknek napi 4-5 temetésük volt, nem tudták még a legapróbbakat is utolsó útjukra kísérni), kiket temettek dupla beszéddel (44. o.) (ha az illető halott közmegbecsülésnek örvendett, egyházi vagy világi elöljáró volt, akkor nemcsak a templomban, hanem még a halottas háznál is tartott neki beszédet a lelkész), mit jelent a „szamár temetés” (45.o.) (akik részegségükben vagy egyéb önhibájuk folytán haltak meg, vagy öngyilkosok lettek, azok nem kaphattak szertartásos temetést, helyette a temetőn kívül hantolták el őket), hogyan temették a pestisjárvány áldozatait (46.o.) („rendes” temetésről szó sem lehetett, a községen kívüli elkülönített helyre vitték és családtagjai földelték el őket) hol volt az első evangélikus temető Csabán (48.o.) (a mai kistemplomot körülvevő területen, a templomkertben)
- Comput, azaz összeírás szokása a településen (hogyan és kik írták össze a község lakóinak és a gyülekezet tagjainak anyagi helyzetét, hogy ez alapján vessék ki a községi és egyházi adót (71. o.)
Hetedszer, alapos ez a munka azért is, mert függelék tartozik hozzá, amely három igen értékes részből áll:
· A latin szavak és kifejezések jegyzéke magyar jelentéssel. Tehát az ABROGO /eltöröl, megszüntet/-től a PUPILLA /árva leány, gyámleány/-on át a VOLUNTARIUS /önkéntes, szándékos/-ig a legfontosabb latin szakvak mintegy 20 oldalon át segítik az eligazodást az anyakönyv szinte teljesen latin nyelvű szövegében. Mindez persze talán a kutató számára jelent könnyebbséget, de egy nyitottabb szemű, érdeklődőbb történész-palánta is biztosan hasznát venné.
· Latin és szlovák rövidítések és speciális kifejezések jegyzéke magyar jelentéssel. Jellemző példa latinul: c.c.S.: cum concione Sacra, azaz szentbeszéddel, igehirdetéssel kísért temetés. Vagy egy másik szlovákul: bez odb: bez odbírání, azaz búcsúztató nélkül(i) temetés. A leggyakrabban viszont a V. D. M. azaz a Verbi Divini Minister rövidítés jelenik meg, amely a kor szokása szerint a lelkész megjelölésére szolgált, jelentése: Isten igéjének szolgája.
(Az átlagos olvasó nem is sejti, hogy milyen komoly munka és precizitás volt szükséges ezek összegyűjtésére és rendszerezésére, főleg a számítógép és internet elterjedése előtti korban, mint 1983-ban, amikor Mekis Ádám e könyvet írta).
· Halotti életrajzok teljes ismertetése szlovákul, latinul, majd ezek magyar fordítása. Ritka kincs a legrégebben ránk maradt életrajzok jegyzéke: az 1781-1799-es évekre vonatkozó írásbeli feljegyzések ezek, amelyeket Gyurcsek András csabai lelkész állított össze nagy gondossággal és precizitással.
Mekis Ádám munkája tehát átível –egyrészt- 30 évet az anyakönyv lapjainak feldolgozásával, másrészt közel 300 évet az akkori gyülekezeti és községi élet, gondolkodásmód mai olvasóhoz való tolmácsolásával. Nem mindennapi teljesítmény bejegyzésről bejegyzésre latinból vagy biblikus szlovákból lefordítani azokat a mondatokat, amelyeket ős-leklésztársai időről időre jegyeztek fel. E komoly munka végre kiadatott és ̶ remélhetőleg Önök által ̶ elolvastatik.
Nagy és varázslatos egyéniségnek kell annak lennie, aki /Bakay Péter szavaival élve/ „igazi lelkészként egyben tanító is, aki mindenkoron ismerete, tudása (…) legérthetőbb formában történő legtökéletesebb átadására törekszik”. Elidegenedő világunkban pedig nagy szükségünk van ilyen emberekre.
Talán nem hat dicsekvésnek, ha azt kívánjuk, hogy hasonló eredménnyel folytassa munkáját a jövő kutatója is, ahogy Mekis Ádám tette. Feladat van bőven: a levéltári halotti anyakönyvek névmutatóinak megszerkesztése, a békéscsaba-erzsébethelyi lelkészi körzet névmutatóinak elkészítése mind-mind egy lelkes csabai történész-levéltáros áldott kezeire várnak. Emellett érdemes lenne összevetést végeznie az akkori és mostani adatok között (pl: esketések, keresztelések, konfirmálások temetések száma, a névválasztási szokások átalakulása, gyülekezeti tagok létszámának alakulása, arányuk kimutatása a (békés)csabai lakossághoz képest, stb.) Kívánjuk, hogy egyre több és egyre érdeklődőbb fiatal foglalkozzon városa, gyülekezete történetével.
Végezetül: köszönet mindenkinek, aki segítette e kötet megjelenését, kiemelten az evangélikus egyházközösségnek, amiért az Evangélikus Kéziratok sorozatban immár a második munkát segítik napvilágra. Kondor Péter esperes úrnak, hogy szorgalmazta ba kiadvány megjelenését. Bakay Péternek, a szerkesztőnek, aki lelkesítő előszavában frappánsan így méltatja a könyvet: „…biztos vagyok benne, hogy mindazok, akik kézbe veszik ezt az egyedülálló munkát, frissnek, érdekesnek találják, szellemi izgalommal olvassák, és végigtanulmányozása után megelégedéssel teszik majd le (hogy aztán újra és újra kézbe vegyék)”. Kovács Pál nyugalmazott lelkésznek, a levéltár vezetőjének mindazért a segítségért, amivel előmozdította a könyv megjelenését. És mivel az eredeti kézirat (az 1983-as viszonyoknak megfelelően) írógépen készült, köszönet Orsós Juliannának, aki azt átírta számítógépre.
Kedves Hallgatóság! Serényen fürkésszék a korabeli történeteket és az első gyülekezet titkait, és legfőképpen emlékezzenek meg róluk hétköz-, vasár- és ünnepnapjaikon, mások és a maguk javára, békességére és üdvösségére, Isten dicsőségére – eljuttatva az ősök üzenetét napjaink hitetlen és megfáradt nemzedéke számára.
És maradjon mottónk továbbra is az „Isten nékem erőm, bizodalmam" kezdetű ének, melyet az első, szabad ég alatt tartott istentisztelet óta a csabai „Erős várunk"-ként tartunk számon.
Köszönöm a figyelmet!