… ,,a szeretet útján!”
Kissé hideg, zimankós reggelen, de annál melegebb szívvel indultunk útra a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium diákjaival Nagyszalontára, abba a Tündérkertbe, ahol nap, mint nap csaknem 80 árva kisgyermek és fiatal éli a mindennapjait.
A gimnázium diákjainak és tanárainak köszönhetően idén sem üres kézzel érkeztünk meg.
Az összegyűjtött adományok között megtalálható volt rengeteg mikuláscsomag, ajándékokkal teli cipős dobozok, ruhák, lábbelik és még megannyi hasznos dolog.
Miután a Mikulás bácsi minden gyermek versét, csilingelő énekét meghallgatta, a neki készített rajzokat átvette, kiosztotta a kis csomagokat.
A délután folyamán a gyermekekkel az ebédlő egyik sarkában meseszép mézeskalácsot készítettünk, amelyet kidíszítettek, a másik asztalnál szív-, csillag-, karácsonyfa alakú kispárnákat varrhattak, s a harmadik asztalnál pedig tobozból mikulást alkothattak.
Mindezek után pedig a gimnázium néhány diákja egy kis koncerttel kedveskedett a fiatalságnak.
Végig néztem egy pillanatra a gyermekseregen. Az előbb még 80 apró száj örömtől hangos zsivaja, 80 apró, szorgos kézpár moraja töltötte meg a terem falait, s most pedig, egy igen-igen tanulságos mese felolvasása közben, elcsendesedtek. Ebben a csendben valaki a mese főhősével élte át a kalandokat, s talán jó néhányan pedig, egészen máshol jártak. Valaki gondolatban szárnyakat növesztett magának, hazarepült, bepillantott egykori kis viskója ablakán, mely az idő előrehaladtával talán még romosabb lett. Körbe járta az udvart, keresett valakit, vagy valamit: szülőket, kik vagy elhagyták, vagy már felköltöztek a jó Istenhez, testvéreket, kikkel hideg éjszakákon összekuporodtak, illatot, esetleg szagot, mely az egykori otthont járta át. S most, ezek a kis emberpalánták, itt ülnek, velünk.
Hiszünk, mert hinnünk kell abban, hogy az a megannyi félelem, csalódottság, szomorúság, s még ki tudja mennyi minden, amelyeket ezek a kicsiny szívek átéltek, amelyek még be-beárnyékolják életüket, hogy egyszer a gondoskodás, a türelem, a mindent odaadó szeretet révén ezek a kis emberpalánták ezerillatú és ezerszínű fává fogják kinőni magukat, amelyek ékei lesznek kis hazánknak s e világnak.
Mindannyiunk nevében köszönjük Nekik ezt a felejthetetlen napot!
Hamarosan találkozunk…
Néhány önkéntes diák egy-egy gondolata erről a napról:
„… Amikor hazaértem, kivettem a zsebemből az egyik kislány megható ajándékát, amivel készült nekünk, és a kis párnácskát, amit készíteni lehetett a varrós asztaloknál. Bevillant egy beszélgetés egy kisfiúval, aki nagy vigyorral, szorgosan és kitartóan varrogatta a párnácskákat. Azt mondta nekem, hogy ő este a készített csillagával fog aludni. Mosolyogtam rá és biztattam, hogy ügyesen csinálja. Azonban este, amikor már itthon nézegettem az én kis csillagomat, valahogy több értelmet nyertek a szavai. Talán számunkra egyszerűnek tűnő dolgokat vittünk és talán apróságokat csináltunk, mégis mennyire értékelték és örültek nekik. De végezetül azt hiszem, hogy mi gazdagodtunk általuk, hisz olyan szeretetet és olyan feltöltődést kaphattunk, ami a mai rohanó életünkben igazi kincs….” Bugyik Niki
…” Akárhányszor Szalontára megyek, egy hatalmas adag szeretetet kapok. Persze adok is. Ebben pont ez szerintem a varázslatos, hogy szinte ismeretlen gyermekek a kezemnél fogva rángatnak, hogy nézzem meg, hogyan csinálnak mézeskalácsot, vagy csak csendben ülnek mellettem és hozzám bújnak...” Kaczkó Orsolya
Bonnyai Sándor
önkéntes diákmentor