BEG-es Mikulás

 

A kisdiákok ebben az esztendőben is nagyon jól viselkedtek, így nyugodt szívvel várhatták a Mikulást. Ám december 6-án az 5. osztályos kismanók a felsős avatásukra is készülődtek, így nyugalomról szó sem lehetett. Minden ötödikesnek reggel zöld pólóban és Mikulás-sapkában kellett érkeznie. A bejáratnál kaptak egy-egy jelvényt. Az első óra előtt az 5. a és az 5. b körbejárta a gimnázium épületét, miközben az osztályuk indulóját harsogták. Az első szünetben a János vitéz egy szabadon választott jelenetét adták elő. A harmadik szünetben énekszóval mutatkoztak be a kismanók, majd a negyedik  óra után esküvel fogadták, hogy az évfolyam békéjét mindig megtartják. A Mikulás-nap jutalma egy-egy finom torta volt az osztályoknak.

Magyarné Zahorán Edit