Re:formáció - Megújuló világ

1517. október 31. A reformáció ünnepe. 2017-ben az 500. évfordulóját ünnepeljük ennek a jeles eseménynek. A Reformáció Emlékbizottság, az EMMI Oktatásért felelős Államtitkársága, valamint az Oktatási Hivatal idén ősszel „Re:formáció – Megújuló világ” néven komplex műveltségi vetélkedőt indított a Reformáció 500. évfordulója alkalmából, általános és középiskolás diákok részére.

Iskolánk középiskolai csapata, a WittenBErG az elődöntőben jól szerepelt, így továbbjutott a középdöntőbe, ahol az ország 36 legjobb indulója vett részt. A középdöntőket hat helyszínen bonyolították le, minden városból egy csapat jutott tovább, így az országos versenyen már csak hatan küzdenek meg egymással az első helyezésért.

Csapatunk, a WittenBErG 2017. április 22-én Kecskeméten megnyerte a középdöntőt, így készülhet az ősszel megrendezésre kerülő országos versenyre, amit a tévé is közvetít.

A komplex műveltségi vetélkedő valóban komplex volt, hiszen nemcsak arra voltak kíváncsiak a szervezők, hogy mit tudnak megtanulni a versenyzők  (pl.: magyarországi reformáció nagy személyiségei életének ismerete), hanem emellett énekelni kellett, prezentációt készíteni (régiónk protestáns emlékeiből), színdarabot összeállítani és eljátszani (Szabó Magda-Abigél című regényéből), és volt építész feladat (egy protestáns épület terveit kellett megrajzolni, amiből később majd makett készül). Valamint magas szinten disputáltak a diákok. 

Tanulóink minden feladatot tökéletesen teljesítettek, minden számban elsők lettek, így magabiztosan jutottak tovább az országosra: GRATULÁLUNK!

Csapat tagjai: Bohus Viola, Székács Linda, Frankó Gábor, Szathmári Dominik, Tóth Milán (a 11. F osztály diákjai) Felkészítő tanár: Paluska Krisztina

 

 b_722_0_0_00_images_cikkek2017_Abigl.jpgb_722_0_0_00_images_cikkek2017_Abigl2.jpgb_722_0_0_00_images_cikkek2017_Abigl3.jpgb_722_0_0_00_images_cikkek2017_Nagy-szemlyisgek.jpgb_722_0_0_00_images_cikkek2017_Nagy-szemlyisgek2.jpgb_722_0_0_00_images_cikkek2017_Prezentci.jpgb_722_0_0_00_images_cikkek2017_Prezentci2.jpgb_722_0_0_00_images_cikkek2017_Disputa.jpgb_722_0_0_00_images_cikkek2017_disputa2.jpgb_722_0_0_00_images_cikkek2017_I.-hely.jpg