Mackó-találkozó


Immár ötödik alkalommal rendeztünk Mackó hetet óvodánkban. Szép számmal gyűltek össze a mackók a január utolsó hetében megrendezett „mackó-találkozóra”. A gyerekek elhozták kicsi, nagy, óriás méretű, fiatal vagy öreg kedvenceiket. Ez alkalommal összetett, sokszínű tevékenységeket kínáltunk a gyerekeknek. Az első napokban az erdő lakójáról szerezhettek mélyreható ismereteket. Az élő medve mozgását, életmódját rövidfilm bejátszásával tanulmányoztuk.
Ezután már könnyen beleképzelhették magukat a kis bocsok szerepébe, amikor is a mozgásra helyeződött a hangsúly. Február 2-án ugyanis nemcsak az volt a kérdés, hogy kijön-e a medve a barlangjából, hanem az is, hogy milyen vidáman, szórakozva élik meg óvódásaink ezt a délelőttöt. A tornateremben közös, zenés mackó-tornával melegítettünk be. Ezt követően csapatokat alkottunk. Kicsik és nagyok együtt, egymást segítve teljesíthettek különböző játékos próbákat mint ügyes mackók. A feladatok között volt kalandparkos, jégbarlangon átmászás, mézgyűjtés célba dobással, mackószállítás gördeszkával, tappancsfoglalás zenére, medvevadászat és mókás mackó etetése.
Nem hétpecsétes titok, hogy mindannyian örömmel teljesítették a hét állomás feladatait, s kezükön hét pecséttel igazolták a jókedvű délelőttön való részvételüket.