Kirándulás a Gyulai várhoz

Idén a kötelező szombati tanítás nélküli munkanap keretében az 5. és 6. évfolyamos diákok ellátogattak a Gyulai várba, ahol számos színes programban vehettek részt. Először megtekintették a vár múzeumi kiállítását, mely történelmi előadással kiegészített tárlatvezetéssel volt egybekötve. Majd egy igazi kováccsal találkozhattak a diákok, aki helyben be is mutatta a kovácsmesterség csínját-bínját, sőt a szerencsések a fújtatót is kipróbálhatták. Ez követően solymászok tartottak nekünk előadás és bemutatót. A gyerekek nagy izgalommal figyelték a csodás állat mutatványait, aki akart még fotózkodhatott is az állatokkal. A napot drámafoglalkozással zártunk. A gyerekek korhű ruhákba öltözhettek, a lányok hercegnőnek, a fiúk lovagnak. A lányok egy középkori táncot tanultak meg, a fiúkat pedig egy hatalmas csata után a király lovaggá ütötte. Mindenki jól érezte magát! 


Szabó Nóra